Orbán épp egy éve ígéri a gyors megállapodást az IMF-fel
2011. november 17-én jelentették be, hogy tárgyalni fogunk az IMF-fel.
Az MTI szerint Orbán Viktor miniszterelnök ismét azt közölte, hogy közel az IMF-megállapodás, még ha az országnak nincs is szüksége rá.
Orbán Viktor épp egy éve ígéri a gyors megállapodást, érdemi előrelépés azóta sem történt.
Furcsa születésnapot ünnepeltünk
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 2011. november 17-én jelentette be, hogy a kormány megkezdi a tárgyalásokat az IMF-fel egy új típusú együttműködésről. Matolcsy előtte pár nappal még cáfolta, hogy Magyarországnak szüksége lenne az IMF hitelére. Aztán decemberben IMF-ügyi miniszterünk is lett Fellegi Tamás személyében.
Az IMF decemberben Magyarországra érkezett, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment. A kormány ezután azt mondta, legkorábban márciusban egyezhetnek meg, ám hiába jött el a március, a tárgyalások el sem kezdődtek. Azt persze nem lehet mondani, hogy semmi nem történt, Fellegi Tamást például Varga Mihály váltotta a miniszteri székben.
Az IMF végül nyáron jött megint Magyarországra, ekkor leültek tárgyalni mindenkivel, és a végén el is mondták, hogy mit szeretnének a pénzért cserébe. Például azt, hogy gondolják át az egykulcsos adót, és vezessenek be egy igazságosabb rendszert.
Orbán Viktor miniszterelnök erre úgy reagált, hogy egy videoüzenetben közölte: az IMF valójában csökkenteni akarja a nyugdíjakat, el akarja venni a családtámogatásokat, és még az ingatlanadót is bevezettetné, de nem kell aggódni, ilyen feltételekkel ugyanis nem kell az országnak az IMF-hitel.
Aztán kiderült, hogy ilyesmiről szó sem volt, az IMF nem kérte ezeket az intézkedéseket. A kormány ennek ellenére belekezdett egy 200 milliós médiakampányba, melyben azt hangsúlyozták, hogy sem a nyugdíjak, sem a családtámogatások, sem az ingatlanadó tekintetében nem engednek a valutaalapnak.
A lejárató kampány tette be a kaput
Miután az IMF szembesült azzal, hogy a magyar kormány újsághirdetésekkel próbálja meg besározni őket, úgy döntöttek, hogy egyelőre nem adnak új időpontot a tárgyalások folytatására. Az IMF részéről azóta sincsenek újabb fejlemények.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Pedig az országnak tényleg nagy szüksége lenne a hitelre. A gazdaság recesszióba fordult, azok a hitelek pedig nagyon drágák, amelyeket a piacról szerzünk be. Ezt egyébként maga a kormány is elismerte.
OLVASD EL EZT IS!
- pénzügyek
- európai unió
Így alakultak az IMF-tárgyalások: egy éve húzódik az egyezkedés
- orbán viktor
- belföld
Új alkotmány: Kósa szerint akár az egészet is át lehet írni
- munkaerőpiac
- kismama