Kedves mosoly, boldog levelek és köszönet

Így kommunikálja a kormány a súlyos megszorításokat

Orbán Viktor és kormánya cukormázba öltözik.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Orbán-kormány 2010-es megválasztása óta számos intézkedést hozott, és döntött új törvényekről, adókról, illetve a legkülönfélébb megszorításokról.

A kormányfő és emberei mindvégig tündérmeseként állították be Magyarország gazdasági fellendülését, és mosolyogva szajkózzák a globálisan elért eredményeket. Ezzel csak egyetlen probléma van, mégpedig az, hogy ennek hatásait kisebb szinteken érzi a társadalom.

Miért csökken a munkanélküliség?

A kormány folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy egyre kevesebb a munkanélküli, nő a foglalkoztatottság és az átlagkereset. Az igaz, hogy a számok csökkenést mutatnak például a munkanélküliséggel kapcsolatban, de ennek a csökkenésnek pont, hogy nem a több munkahely megteremtése az oka.

Először is, egész egyszerűen 2010-hez képest 20 ezerrel több ember dolgozik közfoglalkoztatás keretében. Másodszor, nagyjából 120 ezerrel kevesebb azon munkanélküliek száma, akiket a munkaügyi központ visszautasít, így nem kapnak anyagi támogatást az államtól. Végül pedig egész Európában Magyarországon kapják a legrövidebb ideig a munkakeresési támogatást az emberek, ami három hónapot jelent, így ez 60%-kal csökkent.

Örök körforgás

A kormány gazdasági döntéseinek sora és azok kommunikációja is hagy némi kívánnivalót maga után. A megszorításokat gyakorlatilag egyik vállalkozás sem úszta meg. Erre utal például, hogy a patikusoknak meg kell vásárolniuk a saját patikájukat, amit, ha nem tudnak megtenni, kedvezményes hitelt vehetnek fel. Ilyen segítséghez folyamodhat még az a vállalkozó is, akinek nincsen pénze a pénztárgépeit lecserélni, a taxis vagy a fuvarozócég, aki nem tudja az e-útdíjat megfizetni.

Prémiumra bezzeg telik - Milliárdokat költenek a cégek jutalomra és prémiumra

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem beszélve a lakosságról, hiszen a fenti tételek mind-mind rajtuk csapódnak le, így többet kell fizetniük az élelmiszerekért, a benzinért, a bankért, illetve fizetésért, azokért a tételekért, melyeket sehogy sem lehet kikerülni vagy megspórolni.

A miniszterelnök, Orbán Viktor a Parlament első őszi ülésén, szeptember 9-én napirend előtt szólalt fel, beszédében pedig emelkedett hangon mesélt a kormány remek eredményeiről, illetve arról, hogy végre révbe ért az ország, és lassan sikerül kitakarítani az előző kormányok után.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ha a fent említett megszorításokat és áremeléseket figyelembe vesszük, elég nevetségesen hat, hogy viharos taps fogadta a miniszterelnök szavait. Bizonyára azért az ujjongás, mert mindenkinek, aki ott ül - és, aki nem, de jó barát - egyre csak dagad a bukszája a trafikok, a földek vagy akár az épülő stadionok révén.

A kormány, élén Orbán Viktorral, nagyon büszke arra, hogy Európában egyedüliként Magyarország az, ahol bevezették a rezsicsökkentést. Miért gondolja a kormány, hogy feltűnik bárkinek a pár ezer forintos megmaradt összeg, amikor minden más területen tízezrekkel fizet többet minden magyar állampolgár?

Az Orbán-kormány meghökkentő döntései

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindezeken túl Orbán Viktor még mindig jó ötletnek tartja, hogy boldog leveleket írjon, akár a határon túliaknak is, és hatalmas plakátokon közölje a lakossággal az eredményeket - ha kell, ha nem - Magyarország sikereiről. Ezzel a miniszterelnök valójában egy akkora pimasz fricskát mér az összes magyar emberre, amekkorát nem szégyell, és nem szégyelli, mert a beszédeiben következetesen megköszöni nekünk Magyarország gazdasági fellendülését. Köszönje is meg, hiszen mi fizetjük ki még a kormányfő és barátai hobbiját is.

Ezt is szeretjük