10 illúzió, amitől káprázni fog a szemed: mindegyik képen ott lapul egy ember, te megtalálod?
Az ügyes kezű művész lenyűgöző optikai illúziókat alkotott, mindegyik alkotása szó szerint az emberi test köré épült.

Az emberi test és a természet ábrázolása már évezredek óta központi témája a művészetnek. Sőt, egyesek állítják, hogy az emberiséggel egyidős az ilyen vizuális ábrák alkotása. Éppen ezért a több százezer remekmű mellett már lassan elképzelni is nehéz, milyen újdonsággal lehetne előrukkolni, ami eltér a megszokottól.
Gesine Marwedel német testfestőművész megmutatta, hogy teljesen más dimenziókba helyezhető az ember és környezetének megjelenítése. Az emberi testet egészen egyedi módon illesztette bele a természetbe és az állatok világába.
Testfestészet felsőfokon
Olyan alkotások születettek a keze nyomán, melyeknél kivétel nélkül festővászna maga az emberi bőr volt, amikre lenyűgöző optikai illúziókat alkotott, figyelve az arányokra és a kompozícióra. Olyannyira, hogy egyes festményeit ténylegesen akár percekig kell tanulmányozni ahhoz, hogy feltűnjenek az emberi test körvonalai, formái.
- Mindig is vászonra festettem, és feltöltöttem képeimet az internetre - nyilatkozta Gesine Marwedel a Bored Pandán. - Egy fotós barátom, Thomas van de Wall egyszer arra kért, próbáljak arcon festeni. Így kezdődött az egész. A pózok, színek, állatok és maga a természet inspirálnak. Néha csak rápillantok valamire, és máris eszembe jut egy újabb ötlet róla.
A tehetséges művész ezeket a gondolatokat meg is valósítja, magántestfestésre vagy rendezvényekre is felbérelhető, és az alkotásairól készült nyomatokat pedig weboldalán árulja. Eddigi munkái bizonyítják, milyen szemkápráztató optikai illúziókat képes létrehozni, amikből összegyűjtöttük a kedvenceinket.
(Képek forrása: gesine_marwedel / www.gesine-marwedel.de, gesine_marwedel / Instagram, Gesine Marwedel Bodypainting / Facebook a képek használatát Gesine Marwedel engedélyezte)

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő
A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. január 15. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció