Ilyen nyugdíjas lett Schmitt Pálból: 4 egykori politikus a civil életben
Schmitt Pál és Lamperth Mónika is feltalálta magát a nagypolitika után.
6 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal - GVH - a Kyäni Europe AB-re, mert a vállalkozás valótlanul tulajdonított egyes termékeinek betegségmegelőző, illetve gyógyító hatást, valamint megalapozatlanul tett egészségre vonatkozó és piacelsőségi állításokat - ismertette múlt héten az MTI. Az ügy azért érdekes, mert két egykori országosan ismert politikus, Herényi Károly és Lamperth Mónika is ennek a cégnek dolgozik. Mit csinálnak egykor ismert politikusaink visszavonulásuk után?
Magyarország 2014: polgármesternek jelölték, majd börtönre ítélték
Akkora botrányt okozott Szentmihályi Szabó Péter jelölése a római nagyköveti pozícióra, hogy a költő kénytelen volt visszalépni a megbízatástól. A teljességgel alkalmatlan jelölt kapcsán eszünkbe jutott néhány másik eset, amikor meghökkentő jelölttel rukkolt elő egy párt.
- nyugdíj
- mszp
- politikus
- schmitt pál
- miniszter
- lamperth mónika
- herényi károly
- demszky gábor
- közéleti humor
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- oroszország
- barack obama