Mi a helyzet a nyugdíjadóval?
Az OECD ismét javaslatokat tett a kormánynak. Szerintük szükség lenne a nyugdíjadó bevezetésére.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD februárban újabb kiadványt tett közzé, melyben a Magyarországra vonatkozó javaslatait fogalmazta meg.
Hazánk 1996 óta tagja a globális szervezetnek, melynek fő célja, hogy segítő jellegű bírálataival, ajánlásaival és értékeléseivel a lehető legjobb irányba terelgesse a tagállamok kormányai által folytatott gazdasági és szociális politikát. Az OECD többek között a nyugdíjak megadóztatását is javasolta a kormánynak, amire a Fidesz rögtön nemet mondott.
Felszínes a jó tanács
Az OECD tanulmánya szerint Magyarországnak növelnie kell a foglalkoztatottak számát, hogy a költségvetés és a nyugdíjkassza hosszú távon fenntartható legyen. Mivel a kormány korábbi intézkedése, a korengedményes nyugdíjak szűkítése ugyanezt a célt szolgálja, a szervezet ezt jó eredménynek könyveli el, ám kitér arra is, hogy mindez nem elég.
Elemzésében az áll, hogy gördülékenyebbé tehetné a gazdaság működését a nyugdíjkorhatár várható élettartamhoz igazítása, illetve az, ha a nők alanyi jogon 40 évnyi jogosultsági idő után nem mehetnének nyugdíjba, valamint a speciális munkát végzők sem élhetnének a korhatár előtti nyugdíjba menetel lehetőségével. A nyugdíjkiadások csökkentésének esélyét a nyugdíjak megadóztatásában látja az OECD. Azt azonban nem részletezi, hogy milyen formában lehetne jövedelmi adóval terhelni a nyugdíjakat.
Tavaly hasonló változtatásokat javasolt a szervezet, és akkor úgyszintén csupán arra hivatkozott, hogy a nyugdíjak megadóztatása már több országban bevett módszer. A külföldi példa viszont nem biztos, hogy hazánkban flottul alkalmazható, hiszen ahhoz bruttósítani kellene a nyugdíjakat.
Ezért sántít a dolog
Az OECD már a 2012-es tanulmányában is azt javasolta a kormánynak, hogy adóztassa meg a nyugdíjakat.
Tavaly februárban, a jelentés publikálásakor hazánkban még hatályban volt az az 1998-ban hozott törvény, mely szerint 2013-tól az új nyugdíjakat a bruttó keresetekből számítják ki, a nyugdíjak összegét pedig bruttóban állapítják majd meg, ami után személyi jövedelemadót fizetnek a rendszerbe belépő nyugdíjasok. Az OECD tavalyi tanulmányában azt javasolta, a kormány minden nyugdíjra terjessze ki ezt a megoldást. A parlament azonban ehelyett tavaly nyáron eltörölte a nyugdíjak megadóztatásáról szóló szabályt. Így Magyarországon továbbra is a nettó keresetből állapítják meg a nyugellátás összegét - írja a HVG.
A Fidesz azt mondja, nem lesz nyugdíjadó
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője sajtótájékoztatón és Az Este című műsorban is reagált az OECD javaslatára még februárban.
Elmondta, hogy a kormánypárt elutasítja a szervezet nyugdíjadóval kapcsolatos ajánlását, hiszen egy ilyen intézkedés jelentősen megnövelné a magyar nyugdíjasok terheit, és mindez szemben állna a Fidesz ígéretével. Céljuk ugyanis az, hogy megvédjék a nyugdíjak reálértékét. A szóvivő azt nyilatkozta, a kormány eddig sikeresen betartotta választási ígéretét, vagyis úgy emelték a nyugdíjak összegét, hogy azok megfeleljenek az inflációnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sőt, megeshet, hogy emelik a nyugdíjakat
Miközben egyértelművé tette, hogy a kormánypárt nem akar élni a nyugdíjadóval, sőt, elképzelhetetlennek tartja bevezetését, Selmeczi Gabriella arról is szót ejtett, hogy a Fidesz az infláció feletti nyugdíjemelést sem tartja lehetetlennek, ám ehhez még több feltételnek teljesülnie kell. Ha jól teljesít a gazdaság, és jut rá pénz, a frakció nem mulasztja el magasabb szintre emelni a nyugdíjakat. Extra juttatásról szintén beszélt már a kormány, ám most erről nem volt szó. Inkább a megnyugtatáson volt a hangsúly, hogy nem lesz nyugdíjadó.
OLVASD EL EZT IS!
- pénzügy
- matolcsy györgy
200 milliárdos megszorítás jöhet
- élelmiszer
- pénzügy
Adócsökkentés jöhet: mindenki jól járhat vele
- munka
- belföld