
Rosszak a hazai fizetések? Ez még semmi, nézd meg, mit tartogat a jövő
Nincsenek jó kilátások a mai pályakezdők számára.

Elkeserítő adatokat mutat egy felmérés arról, hogy mennyi nyugdíjra számíthatnak azok, akik már közelítenek a korhatárhoz. De mi lesz azokkal, akik még csak most kezdik aktív éveiket?
Minden jel arra utal, hogy a legjobb, ha mindenki maga gondoskodik időskori megélhetéséről, azonban sok szakmában olyan alacsonyak a bérek, hogy ez a mindennapi kiadások mellett lehetetlen.
50 ezer forint nyugdíj nem sok mindenre elég
Azok a középkorúak, akik eddig egész életükben minimálbérre voltak bejelentve munkahelyükön, vagy kényszervállalkozóként hivatalosan ennyit kerestek, 50 ezer forintos nyugdíjból lesznek kénytelenek kijönni - erre a megdöbbentő eredményre jutott az Aegon Magyarország felmérése.
Ma a minimálbér összege bruttó 105 ezer forint, ami közel 70 ezer forintos nettó bért jelent. Valószínűleg ezek az emberek képtelenek önkéntes magánnyugdíjpénztárban vagy egyéb módon félretenni nyugdíjaséveikre, így több mint valószínű, hogy 50 ezer forintból kell majd kijönniük időskorukban. Ebből gyógyszerre, ételre és fűtésre - a lakbérről nem is beszélve - aligha futja majd.
Van megoldás, de sokan nem engedhetik meg maguknak
Az öregségi nyugdíjat főszabály szerint a ledolgozott évek és az ez idő alatt keresett bér beszámításával állapítják meg, 1988. január 1-jétől. A jelenlegi nyugdíjrendszer azonban a szakemberek szerint fenntarthatatlan, és a fenti adat is azt mutatja, hogy érdemes félretennie, és nem az államra bíznia magát a munkavállalónak.
De ki tud félretenni? Ma a jegybanki statisztikák alapján az önkéntes magánnyugdíjpénztáraknak 1,77 millió ügyfelük van. Valószínű, hogy nem sokan tesznek félre más módszerrel, hiszen a magánnyugdíjpénztári befizetésekre az állam 20%-os adójóváírást garantál.
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
Ápolók és tanárok szorult helyzetben
130-140 ezer forintot visznek haza az ápolók, ezt csak brutális túlórákkal tudják valamivel feljebb tornászni.
Sokan mellékállást vállalnak, ami azt mutatja, hogy nemcsak félretenni, de megélni is nehéz, vagy egyenesen lehetetlen ennyi pénzből - ha nem lenne égető szükség rá, valószínűleg nem menne el takarítani egy 10-12 órás műszak után.
Egy pályakezdő tanár középfokú végzettséggel 145 ezer forintos bruttó bérre számíthat - nagyjából 95 ezer forint nettó - évekig, bár a pedagógusok bére legalább az életkorral és a minősítésekkel folyamatosan nőhet. 30 éves munkaviszonnyal és főiskolai diplomával is 250-300 ezer forintos bruttó bér érhető el, bár nehezen, de ezzel a pénzzel már vállalható az, hogy valaki a nyugdíjas éveire gondolva félretegyen.
Furcsán hangozhat, de még a minimálbéres középkorúak is szerencsésnek érezhetik magukat, hiszen szakértők szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, így pedig teljesen bizonytalan, hogy mi lesz a jelenlegi pályakezdők nyugdíjával, lesz-e egyáltalán ilyen ellátás néhány évtized múlva.
OLVASD EL EZT IS!