Női kvóta: pofont adott a kormány az EU-biztosnak - Nem úgy
Reding azt akarja, a nagyvállalatok felügyelő bizottságában kötelezően több legyen a nő. Hazánk tiltakozik.
Levélben tiltakozik kilenc uniós tagállam, köztük Magyarország az ellen, hogy Viviane Reding, az Európai Bizottság alapvető jogokért felelős tagja olyan javaslatot tervez a bizottság elé terjeszteni, amely előírná, hogy a nagyvállalatok felügyelő bizottságainak legalább 40%-ában nőkből kell állnia - értesült uniós diplomáciai forrásból az MTI.
A levélben a kilenc ország illetékes miniszterei ugyanakkor leszögezik: egyetértenek a bizottság megállapításával, hogy a felügyelő bizottságokban túl kevés a nő.
Rajtunk kívül még nyolc ország nem támogatja, a norvégok, olaszok már bevezették a női kvótát
Az MTI birtokába jutott dokumentum szerint a levelet Magyarország mellett Bulgária, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Málta, Hollandia és a kezdeményezést legélesebben ellenző Egyesült Királyság írta alá.
Ezek az országok közösen rendelkeznek annyi szavazattal az unió legfőbb döntéshozó szervében, az Európai Tanácsban, hogy megakadályozzák a jogszabály elfogadását. Norvégiában egyébként már él egy ugyanilyen szabály, Olaszországban pedig idén vezettek be hasonlót. Az olaszoknál 1 millió eurós büntetést kaphat az vállalat, aki nem tartja be a 20-33%-os női kvótát.
- Osztjuk a bizottság nézetét, hogy a tagállamokban és szerte Európában támogatni kell, hogy a nők tisztességes esélyekkel és lehetőségekkel jussanak vezető pozícióba - írják az Európai Bizottság elnökének és Viviane Reding alelnöknek a tagállamok miniszterei, majd kifejtik, több országban jelenleg is működnek különféle rendszerek, amelyek ezt önkéntes vagy helyenként jogi alapon hivatottak elősegíteni.
Több idő kell
A tagállamok úgy látják, több időre van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, meghozzák-e a kívánt hatást ezek az intézkedések, előmozdítják-e a nők nagyobb részvételét a gazdasági döntéshozatalban.
- Megismételjük, hogy ezen a területen minden célzott intézkedést nemzeti szinten kell kidolgozni és megvalósítani, ezért nem támogatjuk, hogy európai szinten jogilag kötelező érvényű előírások szülessenek a nők felügyelő bizottságokban történő alkalmazására - írja a levél tanúsága szerint nyolc kollégájával egyetemben az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán.
250 fő felett kötelező lenne
A Viviane Reding nevével fémjelzett tervezet értelmében minden olyan vállalatnak, amely 250-nél több embert alkalmaz vagy évente több mint 50 millió euró bevétellel rendelkezik, 40%-ban nőket kellene alkalmaznia a felügyelő bizottság nem vezető beosztású pozícióiban. Azok a vállalatok, amelyek nem tesznek eleget az előírásnak, állami támogatásoktól és szerződésektől eshetnek el, vagy akár büntetést is kaphatnak.
A biztos szóvivője újságírói kérdésre hétfőn annyit mondott: nem titok, hogy az Európai Bizottság idei munkarendjében szerepel a nemek egyenlőségét a tőzsdén jegyzett vállalatok felügyelő bizottságaiban elősegíteni hivatott tervezet, de a javaslatot még nem véglegesítették.
Hangsúlyozta továbbá, hogy a bizottság szerződésben rögzített jogával élve kezdeményezni fogja a jogszabály elfogadását, amelyről az Európai Parlament és a tagállamokat képviselőminiszterek tanácsa közösen hivatott dönteni.
Itthon is vitáztak már a női kvótáról, az LMP-n kívül senki nem támogatta
Amint arról korábban beszámoltunk, 2011 végén a magyar parlament is tárgyalt a női kvótáról. Az LMP a jelenlegi 9%-ról 16%-ra emelte volna a női képviselők arányát a parlamentben - a parlamentben a képviselők alig 9%-a nő -, ám ezt az LMP-n és a jobbikos Gaudi-Nagy Tamáson kívül senki nem támogatta.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kormány részéről Soltész Miklós államtitkár azt mondta, a politika nem a kvótarendszerrel, hanem az általános körülmények javításával, illetve azzal bátoríthatja a nőket a vezetői posztok betöltésére, ha segíti őket a női létükből fakadó kettős hivatásukban. Ez az államtitkár olvasatában annyit jelent, hogy a munka vagy család kérdésfelvetés helyett a munka és család összeegyeztetésére lenne szükség.
OLVASD EL EZT IS!
- olaszország
- külföld