Magyarország a többi országnál is jobban teljesít
Magyarország szinte mindenben az élen jár.
A Nézőpont Intézet április 17-én kiadott Jó Kormányzás Indexe című elemzésében a környező országok kormányzásához képest mutatja be a Fidesz tavalyi teljesítményét.
A többi, hasonló kutatásokat végző intézetek, valamint szervezetek általában egy kérdőív alapján állítják össze az elemzéseiket, általában független szakértők által adott válaszok alapján.
Szociális kérdések
A Nézőpont elemzése alapján a visegrádi országok közül Magyarország volt a legerősebb kormányzásban a tavalyi év során, legalábbis ami a politikai stabilitást illeti, beleértve az ország szociális és gazdaságpolitikai kérdéseit. A politikai stabilitás pedig a külföldi befektetőknek egy nagyon lényeges szempont - áll az elemzésben.
Lengyelország, Szlovákia és Csehország mellett Magyarország végzett a Nézőpont szerint az első helyen a szociális kérdéseket illetően is, mint például a bérek emelkedése vagy a foglalkoztatottság növekedése. Ugyanakkor megjegyzik, hogy megoldást kell találni a negatív demográfiai tendenciákra, valamint a családokat érintő problémákra.
Gazdasági kilátások és korrupció
Az elemzés szerint Lengyelország szerezte meg a vezetést a gazdasági kilátások területén, de a másik három ország is meglehetősen ígéretes pályán mozog. A hosszú távú cél a munkahelyteremtés, a megfelelő gazdasági stratégia és a fenntartható növekedés. A három legfontosabb terület, aminek fejlődnie kell, a költségvetési politika, a monetáris politika, valamint a központi fejlesztések.
Ugyanakkor megjegyzendő, hogy Lengyelországot például azért pontozták le a kormányzás hatékonysága szempontjából, mert túl sokszor módosítottak jogszabályokat, és kevés idő jutott egy- egy törvény alapos megvitatására. Magyarországgal kapcsolatban kiemelték a közmunkaprogram, valamint a rezsicsökkentés sikerességét.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A korrupcióval kapcsolatban az áll a jelentésben, hogy sem ezen a téren, sem az információszabadság területén nem történt visszalépés Magyarországon. A lengyeleket itt szintén nem értékelte a Nézőpont túl sokra, mondván, a közhivatalok nem adtak ki bizonyos szerződéseket.
OLVASD EL EZT IS!
- szavazás
- választások
Orbán Viktort nem lehet csak úgy kiütni a nyeregből
- adó
- országgyűlés
A kormány minden ígéretét beváltotta?
- szavazás
- mszp