A kormány minden ígéretét beváltotta?

Tündérmese a parlamentben

A Nézőpont Intézet a kormány elmúlt három évét elemezte.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Nézőpont Intézet május 22-i felmérése szerint az Orbán-kormány a kormányzati ciklus harmadik évének végén a 2010-es kormányprogram 69%-át teljesítette az összkormányzati teljesítmény alapján.

A 2010-es Nemzeti Együttműködés Program alappilléreiként fogalmazta meg a legfontosabb kötelezettségeket, azaz a munka, otthon, család, egészség és rend értékeit.

A legnagyobb siker

A felmérés részletesen taglalja az elérni kívánt célok megvalósulását, és ezen belül is a rendet emeli ki legpozitívabbnak, ami 86%-ban teljesült a három év alatt. Ennek legfőbb oka a 2010-ben bevezetett három csapás törvény, ami két ponton szigorodott. Az egyik a többszörösen visszaeső bűnözőket sújtó büntetés, ami kétszer olyan súlyos lett. Ha ez meghaladja a 20 évet, akkor életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik az elkövetőt.

A sorozatos bűncselekményeket elkövetők a legsúlyosabb esetet figyelembe véve 15 évet kapnak. A büntetés-végrehajtás szigorodása miatt csökkent az erőszakos bűnelkövetések és az emberölések száma.

Munka, otthon, család

Az egészségüggyel kapcsolatban a felmérés szerint az ígéretek teljesülése 67-68%-on áll, köszönhető ez többek között a kórházak állami tulajdonba vételének. A család mint értékkel kapcsolatban a legfőbb a gyermekvállalás ösztönzése és az ellátórendszerek átláthatóvá tétele.

Változások az Orbán-kormányban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az elemzésben az áll, hogy a bölcsődékben háromezerrel nőtt a férőhelyek, illetve 34 ezerrel a foglalkoztatottak száma. Ennek azonban ellentmond az, hogy a családi napköziknek megszüntették az óvodastátuszát, aminek következtében az óvodák túlzsúfoltak lesznek, ezzel párhuzamosan rengeteg munkahely fog megszűnni.

Valamint elgondolkodtató az a KSH-adat, amely szerint csaknem 5%-kal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban, hiszen egyre kevesebb pár vállal babát alapvető létfenntartási problémák miatt.

A kormány párkapcsolati problémákban is kitett magáért az elmúlt évek során. Kezdve a családi adókedvezménnyel, amivel csak a jó anyagiak között élő családok járnak jól, és ezért is sokan választják a külföldre költözést is. A babakötvény is megbukott, hiszen mára csak minden tizedik gyereknek nyitnak Start-számlát. A kormány ezen kívül meglehetősen agresszívan próbálja meg felszólítani a párokat a családalapításra, és ehhez minden eszközt bevet, képes még párválasztó vasárnapi táncos mulatságot is tartani, csak hogy minél többen potyogtassanak.

Több százmilliárd forintnyi adót hárítanak át - Az emberek fizetik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Gazdasági eredmények

A felmérés szerint az egymillió munkahely teremtése tíz év alatt a gazdasági helyzethez képest is részben megvalósult. Az elmúlt három év gazdasági intézkedései elsősorban a válságkezelésről és a pénzügyek rendbetételéről szóltak. Természetesen nem esik szó a magánnyugdíjpénztárak és az adójóváírás megszüntetéséről vagy a 27%-os áfa bevezetéséről. Az elemzés szerint nyilvánvaló, hogy a gazdasági célok nem teljesülhetnek azonnal.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A 2010-es kormányprogramban az áll, hogy olyan kormány kell ennek az országnak, amely odafigyel az emberekre, meghallgatja őket, megérti a gondjaikat és tiszteletben tartja a különbözőségüket. Ehhez képest az Országgyűlés 2013. május 17-én megszavazta a szociális temetést, ami szerint, ha valaki rászorul az állam támogatására, akkor vállaljon részt a családtagja eltemetésében. Hosszasan lehetne még sorolni a kormány vadabbnál vadabb intézkedéseit, mint például az átláthatósági törvény indítványát, az alaptörvény negyedik módosítását, a rezsicsökkentést, az adóváltozásokat és az egyéb apróságokat, a márciusi hóhelyzet kezelésétől a trafikpályázatokig.

Ezt is szeretjük