Pár év, és itt a világvége, legalábbis Newton szerint - Erre alapozta számításait

A tudósnak volt pár megkérdőjelezhető elmélete az évek során - ez egy volt közülük.

Világvége Newton szerint
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Isaac Newton neve bizonyára mindenkinek ismerősen cseng, azonban van pár sztori róla, amit kevesen ismernek. A fizikus volt, hogy azzal fenyegetőzött, felgyújtja édesanyja házát, de megesett az is, hogy tűt szúrt szemgolyójába - pusztán kísérleti jelleggel.

Na igen, amikor Newton épp nem a gravitáció elméletét boncolgatta, akkor egy elég furcsa fickó volt. Amellett, hogy szabadidejének nagy részét az alkímia tanulmányozásának szentelte, a fizikus érdeklődött az okkultizmus és a bibliai apokalipszis iránt.

Ekkor jön el a világvége Newton szerint

Newton több spekulációban is próbálta megjósolni a világvégét a Biblia és az azt követő események protestáns értelmezése alapján. Az egyik kísérletében, amelyet egy levélpapírra írt, valódi, nem apokalipszis típusú matematikai számítások mellé, a tudós a 2060-as évre tett utalást.

newton
Fotó: Bettmann

Newton kéziratait 1938-ban vásárolta meg egy tudós egy árverésen. Ezt követően 40 évig őrizték a feljegyzéseket egy könyvtárban, és kevesen kaptak engedélyt tanulmányozásokra. Sir Isaac 1704-ben írt számításaiban a világvégét a Szent Római Birodalom alapítása után, 1260 évvel későbbre teszi. Az alapítás időszámításunk után 800-ban történt,  ez alapján tehát a vég 2060-ra datálható.

Newton hitt a Bibliában található apokaliptikus látomásokban, amelyek szerint a napok végén „Góg és Magóg” között armageddoni csata fog lezajlani. Itt meg kell jegyezni, hogy nem a világvégét jósolta 2060-ra, sokkal inkább egy korszak végét.

A cikk az ajánló után folytatódik

A változókorról tabuk nélkül - Hogyan küzdj meg az életközepi válsággal nőként?

Iványi Orsolya, a menopauza edukáció egyik legnagyobb hazai szószólója, tabuk nélkül beszél a változókor testi-lelki kihívásairól, és arról, hogyan élhetjük meg ezt az időszakot, mint új kezdetet. A Femina Klub novemberi előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz az életközepi krízisek kezelésére, és megtudhatod, hogyan értelmezhetjük újra önmagunkat, karrierünket és kapcsolatrendszerünket.

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. november 27. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- Newton meg volt győződve arról, hogy Krisztus ezen időpont körül tér vissza, és megalapítja a béke birodalmát - írta 2003-ban Stephen D. Snobelen, egyetemi tudomány- és technikatörténet professzor. Newton nem drukkolt saját jóslatának, mivel úgy vélte, ha valóban eljön a világvége, az kárt okoz a vallási próféciáknak, hiteltelenné teszi azok jövendöléseit.

Newton egyik feljegyzésében ezzel indokolta a közelgő apokalipszist:

- Ezt nem azért említem, hogy megállapítsam, mikor lesz a vég ideje, hanem hogy gátat szabjak a fantáziadús emberek elhamarkodott találgatásainak, akik gyakran megjósolják a vég idejét, és ezzel a szent próféciákat lejáratják, amint a jóslataik kudarcot vallanak. Krisztus úgy jön el, mint tolvaj az éjszakában, nem a mi dolgunk, hogy megismerjük az időket és az időket, amelyeket Isten a saját kebelébe helyezett.

Mely állatok élnék túl a világvégét? 9 alkalmazkodó és bátor élőlény, akik biztos talpon maradnának

A tevét, de az aligátort sem kell majd félteni, ha egyszer eljön az apokalipszis.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük