Németország milliókat ajánl az orvosoknak, mi havi 100 ezret
A kormány döntött a felmondással fenyegetőző orvosok ügyében. A döntés: havi 100 ezer plusz.
Több ezer orvos helyezte letétbe felmondását arra az esetre, ha a kormány nem csinál valamit bérezésükkel. Egy kezdő orvos nettó 80 ezer forintot keres, a doktorok azt szeretnék, ha ez a kezdőknél 200 ezer forintra emelkedne, a szakorvosoknál pedig havi 300 ezer forintra.
600 főnek jut pénz
A kormány részben engedett a követelésnek, és úgy döntött: havonta 100 ezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésre, és vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt. Hogy ezt hogy fogják ellenőrizni, az nem derült ki.
A Markusovszky Lajos-ösztöndíj révén hatszáz fő, a Than Károly-ösztöndíj révén pedig mintegy 20 szakgyógyszerész pályázhat a fizetésén felüli nettó 100 ezer forintos támogatásra, amelyet november elsejétől öt éven keresztül folyósítanának.
A szakorvosok bérét is rendezik valamikor
A Magyar Rezidens Szövetség közölte: ezek a minimumfeltételek nem képezik alku tárgyát. Hozzátették: ez nem oldja meg a problémát, ezért a szövetség továbbra is kitart felmondóleveles akciója mellett.
Tény: az ajánlat a szakorvosok bérét nem rendezi. Ezzel kapcsolatban az egészségügyi államtitkár azt mondta: a kormány döntése értelmében ez a bérfejlesztés a szakorvosképzésben részt vevőkre vonatkozik, ami azt jelenti, hogy a szakorvosokat tanító orvosok támogatását is növelik. Ez utóbbi konkrét összegét később jelentik be.
Hozzátette továbbá: lesznek még intézkedések az emberierőforrás-krízis kezelésére, ezen belül a bérezés javítására, de erről további információkat nem közölt, azt mondta, nem kíván ígérgetésekbe bocsátkozni.
A németek milliókat ajánlanak
Hogy ez a pénz valóban visszatartó erő lesz-e, az kérdéses. Különösen annak fényében van ez így, hogy épp a hetekben derült ki: Németországban óriási hiány van szakképzett munkaerőből, különösen az orvosok és mérnökök hiányoznak a munkaerőpiacról. Emiatt pedig várhatóan tovább könnyítik a külföldi munkaerő bevándorlását.
Németországban több ezer orvosállás betöltetlen, az EU álláskereső portálján közel ötezer pozíciót ajánlanak e területen. Az országba való kivándorlás pedig igen jövedelmező lehet, a szakorvosok öt-nyolcezer eurót - 1,4- 2,2 millió forint - is megkereshetnek egy hónapban.
Idén 500 orvos gondolkodott el komolyan a külföldi munkán
Ugyanakkor az is igaz, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közlése szerint a magyar orvoselvándorlás kapcsán téves több ezer főt emlegetni: 2010 első félévében 753-an, míg az idei esztendő első hat hónapjában 759-en keresték fel az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalt hatósági bizonyítvány kérelmezése céljából. A 759 fő közül 469 orvos.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Ráadásul a kiadott hatósági bizonyítványok száma nem mutatja meg egyértelműen, hogy hány egészségügyi dolgozó került ki ténylegesen a magyar ellátórendszerből, és végez külföldön egészségügyi tevékenységet, mivel nincs arról visszajelzés, hogy a kiadott hatósági bizonyítványok hány százalékát használták fel ténylegesen. Így elképzelhető, hogy nem mindenki ment el valóban dolgozni külföldre, aki kért ilyen igazolást.