Gyanús és hamisított italokat talált a Nébih: 2 helyet is bezárattak
Százból két vendéglátóhely működését függesztették fel a Csillagvizsgáló akcióban.
Csaknem száz budapesti vendéglátóhely italkínálatát ellenőrizték az augusztusi Csillagvizsgáló akció során, súlyos élelmiszerbiztonsági hiba és nyomonkövetési hiányosságok miatt két hely tevékenységét függesztették fel ideiglenesen a szakemberek - mondta el Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium - FM - élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
Nem a büntetés volt a cél
A főváros tíz kerületében egy nap alatt 86 felügyelő ellenőrizte a részben kockázatelemzéssel, részben véletlenszerűen kiválasztott vendéglátóegységeket, 195 terméknél végeztek nyomonkövetési vizsgálatot, 184 terméket a laboratóriumban is megvizsgáltak.
A cél az ismeretlen eredetű, illetve hamisított alkoholos italok és borászati termékek forgalmazásának megakadályozása volt - számolt be az FM és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal - Nébih - akciójáról az államtitkár.
Csaknem 30 termék beszerzéséről a vállalkozások nem rendelkeztek igazolással, ezeket a nyomon nem követhető italokat zárolták az ellenőrök. A laboratóriumban megvizsgált tételekből 16 borászati termék nem felelt meg, további egy gyümölcsbornál, kilenc pálinkánál és egy vodkánál mutattak ki analitikai problémát a laborvizsgálatok - ismertette Zsigó Róbert.
Az eljárás 27 ügyben még tart. Az államtitkár hangsúlyozta: mivel jellemzően kis- és középvállalkozásokat érintett az ellenőrzés, az elsődleges cél nem a büntetés, hanem a hibák javítása volt. Ezért 33 esetben figyelmeztetésben részesítették a vállalkozásokat az ellenőrök. Négy ügyben minőségvédelmi, kettőnél pedig eljárási bírság várható, ezek megállapítása folyamatban van - tette hozzá.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hamisított italokat is találtak
Zsigó Róbert felidézte: a Nébih korábban egy budapesti belvárosi vendéglátóegységben tartott ellenőrzést, ahol a forgalmazott 18 alkoholos italból kettő hamisított volt, 16 terméknél pedig a nyomon követést nem tudták igazolni. Tavasszal a Balatoni vihar elnevezésű, háromnapos borászati üzemellenőrzés során négy üzem ideiglenes bezárását kellett elrendelni Veszprém megyében. Mindkét ellenőrzés azt igazolta, hogy érdemes komplex akciókat szervezni - szögezte le az államtitkár.
Zsigó Róbert elmondta: az ágazat védelme érdekében a földművelésügyi tárca és a Nébih tervei között szerepel, hogy a borokhoz hasonlóan a pálinkák esetében is kötelező legyen a forgalomba hozatal előtti minősítés. A kereskedelmi pálinkafőzők segítésére a Nébih kidolgozta a pálinkatermékek speciális jelölési útmutatójának tervezetét. A termelőket, a kereskedőket és az ellenőröket is segítő dokumentum szakmai egyeztetése már megkezdődött - közölte.
Folyik az aszúszüret kiemelt ellenőrzése, de a prémium éttermeknél is várható komplex, a termékek minőségére, a nyomonkövethetőségre és a higiéniai feltételek teljesítésére kiterjedő vizsgálat - jelezte az államtitkár.
OLVASD EL EZT IS!
- vásárlás
- európai unió