Így éltek a Neander-völgyi családok: nagyon belterjesek voltak a közösségek
A Neander-völgyi emberek kis, szoros kötelékű közösségekben élhettek.
Egy új tanulmány szerint a Neander-völgyiek kis, szoros kötelékű közösségeket alkottak. A kutatók, köztük az idei orvosi-élettani Nobel-díjas Svante Pääbo, a mintegy 50 ezer éve a mai Szibéria területén élt Neander-völgyi emberek DNS-ének vizsgálatából vontak le következtetéseket az ősi családok dinamikájáról - számolt be róla a The Guardian.
Tizenhárom Neander-völgyi férfi, nő és gyermek DNS-ét elemezték, és összefüggő kapcsolati hálót találtak. A leletek szerint a közösségben élt - mások mellett - egy apa és lánya, az apával rokonságban álló másik férfi, továbbá két másodfokú rokon, feltehetően egy nagynéni és annak unokaöccse. A Nature című folyóiratban megjelent tanulmány rámutatott, hogy mivel a Neander-völgyiek populációja kicsi volt, a 10-30 fős közösségek pedig hatalmas területen éltek szétszóródva, a közösségek nagyon belterjesek voltak, amit a DNS-vizsgálatok igazoltak.
A Neander-völgyiek élete
Laurits Skov, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatója, a tanulmány egyik vezető szerzője kiemelte: a kutatást nagyon izgalmassá tette, hogy megvizsgált a Neander-völgyiek egy időben éltek, és feltehetően egy közösséghez tartoztak. Eurázsia nyugati részén számos barlangban találtak Neander-völgyi maradványokat. A térségben 430 ezer évvel ezelőtt jelenhettek meg a Neander-völgyiek, és körülbelül 40 ezer évvel ezelőtt tűntek el onnan. A korábbi vizsgálatokból azonban nem derült ki, hogy az egyes lelőhelyeken talált Neander-völgyiek egy közösséghez tartoztak-e.
- A Neander-völgyi maradványok általában, és különösen a DNS-t tartalmazó maradványok rendkívül ritkák - magyarázta Benjamin Peter, a tanulmány egyik szerzője. Peter szerint a megvizsgált közösség valószínűleg nagyon kicsi lehetett, talán 10-20 tagja volt. Hozzátette: az Altaj-hegységben felfedezett, nagyobb Neander-völgyi csoportok meglehetősen ritkák voltak, "ennek ellenére sikerült több százezer éven át kitartaniuk a zord környezetben, ami szerintem tiszteletre méltó".
A kutatásban részt vevő tudósok, köztük Svante Pääbo, aki az ősi genomokkal kapcsolatos áttörő eredményeiért idén orvosi-élettani Nobel-díjat kapott, és Viola Bence magyar paleoantropológus, a Torontói Egyetem antropológia tanszékének professzora a szibériai Altaj-hegységben található Csagyrszkaja barlangban és a közeli Okladnyikov-barlangban talált Neander-völgyiek maradványaiból származó DNS-t vizsgálták.
A barlangokból gazdag leletanyag került elő a kőszerszámoktól a fosszilis töredékekig - mondta Viola. Mivel a barlangokból jó kilátás nyílt az alattuk lévő völgyben vándorló csordákra, feltehetően szálláshelyként használhatták a vadászó csoportok. Viola azt is elmondta, hogy a barlangokban legalább egy tucat különböző Neander-völgyi maradványait találták meg. Ezek a maradványok nagyon apró darabokban kerültek elő, de elegendőek voltak ahhoz, hogy értékes DNS-t nyerjenek ki belőlük.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Elemzésük a női ágon több genetikai különbséget talált, mint férfiágon, Skov szerint ez arra utal, hogy a nők többet vándoroltak: lehetséges, hogy amikor egy Neander-völgyi nő párra talált, akkor elhagyta az otthonát, hogy a férfi családjával éljen. A tanulmány szerzői szerint elképzelhető, hogy "a kis Neander-völgyi közösségeket túlnyomórészt a női vándorlás kötötte össze".
A Wisconsini Egyetem antropológusa, John Hawks, aki nem vett részt a kutatásban, úgy értékelte, hogy a tanulmány az ősi DNS-bizonyítékok alapján izgalmas megállapításokra jutott, még akkor is, ha sok kérdés marad a Neander-völgyiek társadalmi struktúrájával és életmódjával kapcsolatban. Hawks szerint a korai emberek életmódjának megfejtése egy kirakós, aminek sok darabja hiányzik, ám a most megjelent tanulmány egy csomó új darabbal egészítette ki a képet.
Fotók: Getty Images
Milyen anyák voltak, és hogyan vadásztak pontosan a Neander-völgyiek?
A Neander-völgyiek több tízezer éve eltűntek vagy beolvadtak, de sokat tudni életmódjukról.