Hogyan kell a nappali menetfényt használni? A rendőrség eloszlatta a tévhiteket

Fogadd meg a hatóság tanácsait rossz látási viszonyok között, hogy mindenki épségben hazaérhessen.

Nappali menetfény használata

Aki vezet, pontosan tudja, hogy sok esetben nem egyértelmű, hogy nappali menetfényt vagy tompított fényszórót kell-e használni, ráadásul az elmúlt időszakban több tragédia is történt, így a rendőrség jó pár hasznos információt megosztott a közlekedőkkel a biztonságra vonatkozóan.

A KRESZ előírása szerint a forgalomban részt vevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani. A nappali menetfény nappal, jó látási viszonyok között bárhol használható, automatikusan kapcsolódik be gyújtáskor, és a helyzetjelző vagy tompított fényszóró felkapcsolásakor elalszik. 

A tompított fényszóró használatát azonban nem helyettesíti a felkapcsolt nappali menetfény, hiszen funkciójukat tekintve nem az a feladatuk, hogy megvilágítsák az utat a járművezető előtt, hanem, hogy láthatóvá tegyék a járművet a többi közlekedő számára. A tompított fényszóró használata korlátozott látási viszonyok között - szürkület, eső, hó, por, köd - és éjszaka, lakott területen belül és kívül is egyaránt kötelező.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Tompított vagy távolsági fényszóró helyett vagy mellett ködfényszórót, továbbá hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják, mint például az erősen ködös, párás időjárás. Senki ne használja a hátsó ködlámpát nagy forgalomban, lassú haladáskor, különös tekintettel akkor, ha valaki folyamatosan mögötte halad.

Képek: Getty Images Hungary.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük