Már a tudósok is azt mondják, hogy létezik párhuzamos univerzum: itt az új elmélet
A párhuzamos világok létrejötte a fekete lyukakkal van összefüggésben.
Pár évtizede még ufóhívők spekulációjának tűnt, mára viszont teljesen elfogadott tény az, hogy a tudósok a földi élethez hasonló, azzal párhuzamosan létező univerzumok nyomait kutatják.
A témával behatóan foglalkozó kutatók azt állítják, hogy az ember elég intelligens ahhoz, hogy a kozmoszban új, lakható világokat fedezzen fel. A gyakorlati megvalósításhoz az elméleten keresztül vezet az út, ezért is népszerűek az új univerzumkutató teóriák.
Kizártnak tűnik, hogy egyedül a Földön van élet
Lawrence Krauss fizikus úgy fogalmaz, hogy az emberi fejlődés ezen a bolygón csupán egy kozmikus baleset. Úgy, ahogy a biológiában a természetes szelekció miatt a gének képesek lemásolni és reprodukálni magukat, a földi életet is képesek lehetnek más civilizációk vagy fejlett létformák létrehozni, valahol máshol a végtelen galaxisban. A fizikusok körében jelenleg ez a teória a világegyetem eredetére adhat magyarázatot.
Univerzum helyett multiverzum
A régi fizikai és csillagászati elméleteket újfajta kozmológiai értelmezések váltották fel. Ezek szerint univerzum helyett multiverzumok vannak, tehát a mi világunk mellett végtelen sok más valóságos világ is van. Ebben az értelmezésben a fekete lyukak nem mások, mint párhuzamos univerzumok melléktermékei a galaxisban. Amikor egy új életforma próbál kialakulni, akkor a mi világunkat próbálják reprodukálni, és ennek a folyamatnak a mellékterméke a fekete lyuk.
A végtelen kozmosz örök rejtély és kutatási terület marad a tudósoknak. Nézd meg az ismert bolygókról alig látott képeket, és olvasd tovább cikkünket.
Ember így még nem láthatta ezt a bolygót: a NASA döbbenetes képeket készített róla
Nézegess képeket!
ElolvasomTermészetes szelekció a kozmoszban is?
A multiverzum és párhuzamos univerzum elmélet egyik legfőbb híve Lee Smolin New York-i elméleti fizikus. Ő a Perimeter Institute for Theoretical Physics intézet kutatója, és több könyvet is kiadott a témában. Nevéhez fűződik a termékeny világegyetem elmélete, amelyet kozmológiai természetes szelekciónak is hívnak. A tudós a biológiai evolúció alapelvei mentén állítja, hogy az univerzumok fekete lyukak létrejöttével alakulnak ki. Vagyis az élet csak véletlenszerű mellékterméke az új világok létrejöttének.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A fekete lyuk rejtélye lehet a megoldás
A fekete lyuk a téridő olyan tartománya, amelynek az erős gravitáció miatt nincs szerkezete, nincs benne fény, kiterjedés vagy tömeg, anyag vagy energia. Abban pedig minden kvantumfizikus egyetért, hogy az ősrobbanás is hasonló adottságokkal rendelkezett, amely alapján a világ és a földi élet létrejött.
A kozmikus természetes szelekció pedig nem más, mint a lehetséges világok komplex adaptációja. Meglehet, hogy a mi világunk is így jött létre, de az is lehet, hogy más életformák a mi létformáinkat utánozva hasonlóképpen léteznek az univerzumban. Akár így van, akár nem, az szinte biztosnak látszik, hogy a világunk elég intelligenciával rendelkezik majd a jövőben ahhoz, hogy képes legyen létfenntartó univerzumokat felfedezni vagy akár létrehozni.
OLVASD EL EZT IS!