Minden idők 5 legbizarrabb állása, amivel vagyonokat kerestek
Pofoninasok, feltámasztók, temetői bohócok - furcsa munkák a múltból.
Bár korántsem létezett annyi lehetőség, mint napjainkban, a történelem korábbi évszázadai sem fukarkodtak a különösebbnél különösebb munkákban, melyek többségét a maitól lényegesen eltérő hagyományok hívták életre. Íme, néhány a legfurcsábbak, egyúttal a legnépszerűbbek közül.
Feltámasztók
Míg az orvostudomány az ókori körülményekhez képest fejlettnek számított, a keresztény középkor megtorpanást hozott. Az 1700-as, 1800-as években azonban rohamos fejlődésnek indultak az orvosi iskolák, köszönhetően a háttértudományok fejlődésének, nem utolsósorban pedig az őket kiszolgáló, feketén működő iparágnak, a feltámasztók hálózatának. A gúnynévvel azokat a személyeket illették, akiknek az volt a munkája, hogy holttesteket lopjanak a temetőkből, majd a tudomány érdekében azokat elszállítsák az orvosokhoz, hogy utóbbiak kísérletezhessenek, oktathassanak és gyakorolhassanak rajtuk. Bár korábban is létezett, a holttestek tolvajlása különösen az 1800-as években vált felkapott és igen jól fizetett kereseti formává.
Pofoninasok
Az 1600-as évek udvari oktatói és nevelői furcsa problémával kerültek szembe: mivel az uralkodói ház tagjait, elsősorban a királyokat és trónörökösöket nem mástól, mint Istentől származtatták, a fiatal hercegeket tilos volt bármilyen módon, de különösen fizikailag fegyelmezniük, bármilyen megátalkodottak voltak is.
Ennek kiküszöbölése érdekében úgynevezett pofoninasokat alkalmaztak az udvarban, akik a trónörököst helyettesítve büntetést kaptak, ha előbbi nem viselkedett vagy válaszolt egy-egy kérdésre megfelelően. Bár ez a hercegeknek alkalmat adhatott volna a visszaélésekre - valószínűleg sok esetben adott is -, a pofoninast az udvari előkelőségek gyermekei közül választották ki. Mivel velük a trónörökös szinte együtt nőtt fel, együtt játszott és tanult, kötődött hozzájuk, így rajtuk keresztül nyomást lehetett gyakorolni rá.
Az efféle inasi pozíció igen népszerű volt, amellett ugyanis, hogy nagy megtiszteltetésnek számított, és a fizetség sem volt elhanyagolható, számos feljegyzés szól arról, hogy a királyok később gyakran adományoztak ezen fiúknak földeket és nemesi rangokat.
Kutyaverők
Az 1600-as években igen népszerű, jól fizető, de veszélyes pozíció volt a kutyaverőé, akit a látogatottabb templomok alkalmaztak. Feladatára részben azért volt szükség, mert a templomok körül kóbor kutyák valóságos hordái táboroztak egy-egy jó falat reményében, másrészt az előkelőségek is szívesen vitték magukkal négylábú társaikat a templomhoz, melynek épületébe azonban utóbbiak nem léphettek be. A kutyaverő feladata volt, hogy az ebeket kordában tartsa, és ütlegekkel akadályozza meg, hogy az istentiszteletet egy-egy ugatás megzavarja.
Udvari bolondok
Az udvari bolond munkaköre a középkori európai monarchiák idején volt igen elterjedt. A bolond feladatai közé az uralkodó és az udvari előkelőségek szórakoztatása tartozott, meg kell azonban különböztetni azokat a bolondokat, akik valóban az őrültség jeleit mutatták, vagy szellemileg sérültek voltak, illetve azokat, akik úgy tanulták ki a szakmát, és nem csupán őszinteségükkel, de éles nyelvükkel és maró kritikáikkal is szembetalálkozott egy-egy uralkodó. Utóbbi pozíció igen jól fizető volt, ugyanakkor veszélyes is, egy-egy magánkomédiás ugyanis igen könnyen pórul járhatott, ha felbosszantotta munkáltatóját.
Temetési bohócok
Az ókori Rómában igen komoly pozíció volt a temetési bohócoké. Munkakörük abból állt, hogy egy-egy gyászszertartáson öltözékükkel, maszkjukkal, gesztusaikkal és viselkedésükkel a halottat idézték, a gyászolók között járkáltak és táncoltak, azzal a céllal, hogy megnevettessék őket.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A furcsa hagyomány a történelemtudósok szerint annak tudható be, hogy a rómaiak úgy tartották, az alvilág haragos és rossz szellemeit megenyhíthetik azzal, ha a halálból viccet csinálnak, a temetést pedig vidám eseménnyé teszik. A bohócok általában színjátszók voltak, akik darabokban, esküvőkön és más eseményeken is felléptek. Igen jól megfizették őket egy-egy temetés után, sőt, néhányan olyan nagy tiszteletnek örvendtek, hogy az uralkodók temetésére is őket kérték fel. Úgy gondolod, elég sok mindent tudsz a történelemről? Kattints ide, és ismerj meg néhány izgalmas tévhitet!
Képek: en.wikipedia.org History of medicine és Jester szócikke.
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- rejtélyes esetek
Hová tűnt nyomtalanul 2500 férfi? A történelem egyik legnagyobb rejtélye
- történelem
- csalás
Így nézett ki minden idők leghíresebb transzvesztitája
- botrány
- történelem