Jövőre megszűnhet az egykulcsos adó?

Megállapodás született az ellenzéki pártok között

A baloldal programja pozitív változásokkal kecsegtet.

Az Együtt 2014 és az MSZP a napokban megállapodott a közös kormányzás alapelveiben és programjában. Alapvetően a szolidaritás és a gyarapodás lenne a cél.

A közös nézetek miatt így nagyjából három hete elkezdte az egyeztetést Bajnai Gordon és Mesterházy Attila. Az, hogy ki lesz a miniszterelnök-jelölt, és hogyan alakulnak a személyi kérdések, még alakul, de tervek szerint őszig letisztulna ez is. A programban szerepel, hogy kiemelten támogatnák a nőket, a munkavállalókat, a kis- és középvállalkozókat, a gyerekeket és a nyugdíjasokat.

Változás az adórendszerben

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedden Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is elmondta, hogy az egyik fő céljuk egy igazságos adórendszer bevezetése, aminek következtében havi nettó 8-10 ezer forinttal maradna több a fizetésekből, mint amennyi jelenleg. Célzottan azoknak az embereknek adnának, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

A program szerint megszüntetnék az egykulcsos adót, így az átlagbér alatt keresőknek nőne a nettó keresete, ezzel együtt a minimálbér is. Ezzel párhuzamosan a leggazdagabbaktól magasabb hozzájárulást kérnének a közterhekre. Egy olyan adóalkotmányt építenének, ami nem engedné a folyamatos módosításokat.

Az egészségügyről

A baloldali együttműködés ugyanúgy egybiztosítós modellben gondolkodik, ami a beteget helyezi előtérbe. A másik fő cél pedig az orvosok kivándorlásának visszaszorítása lenne, több megbecsülést és magasabb fizetést ígérve. Az egészségügyi rendszer kiépítésénél az lenne a fő szempont, hogy mindenki megbízható, minőségi és gyors ellátáshoz jusson. Kiemelten foglalkoznának a környezetvédelmi kérdésekkel, mint a légszennyezettség, illetve a károsanyag-kibocsátás csökkentése.

Oktatás

Az MSZP elnöke, Mesterházy szerint a Fidesz nem családbarát kormány, sokkal inkább a saját családjuk barátja. Úgy változtatnának a mostani helyzeten, hogy például a focistadionok fejlesztésére szánt pénzből megszüntetnék a gyermekétkeztetés hiányosságait.

Fotók: Bajnai Gordon, ahogy még sosem láttad

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezenkívül a felsőoktatásban tanulóknak garantálnák, hogy 2014 szeptemberétől ingyenesen iratkozhatnának be a felsőoktatási intézményekbe, ezzel eltörölve a röghöz kötést. Emellett mindenkinek biztosítanának egy három-négy hónapos nyelvtanfolyam-ösztöndíjat külföldön, emiatt pedig indokoltabb lenne a nyelvvizsga elvárása a diplomához.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre

Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. június 5. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért és az MSZP szövetsége egy modern, demokratikus és szabad Magyarországért harcolna - áll a megállapodás szövegében. Az előzetes programban foglaltak alapján új alkotmányt hoznának létre, visszaállítanák a helyi közösségek önkormányzati jogát, létrehoznának egy központi rendőrséget, így a Terrorelhárítási Központot visszahelyeznék a rendőrség alá.

A gazdaság növekedése érdekében nagy hangsúlyt helyeznének a foglalkoztatás és a vállalkozások fejlesztésére, ezzel megújítanák a Munka Törvénykönyvét, ezen belül a szabadságkiadás, a pihenőidő és az elbocsátások jelenlegi szabályain változtatnának.

Ezt is szeretjük