Megmentett egy mókust a család: 8 év múlva különleges meglepetésben volt részük

A hálás rágcsáló hozott magával valakit.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amikor Brantley Harrison és családja 2009-ben megmentett egy apró sérült mókust, majd gondos ápolás után szabadon engedték, nem hitték, hogy valaha még újra látják a kis állatot.

Nyolc évvel később azonban a kis Bella megjelent, és azóta szinte minden nap meglátogatja a róla gondoskodó családot, ráadásul nincs is már egyedül.

Nem felejtette el a törődést

Bella, a kis mókus egy bagolytámadás áldozata lett kölyökkorában. A dél-karolinai Harrison család befogadta, ápolta és ellátta a sérült állatot. Nekik akkor már volt három házimókusuk, Larry, Curly és Moe. Mellettük regenerálódott Bella, és a gondoskodásnak köszönhetően 2010 tavaszára teljesen felépült, majd visszatért az erdőbe. Néhány év múlva azonban újra elment a kedves családhoz, és látogatásai állandóak lettek. Mindig megállt a nappali ajtajánál, és addig várakozott, míg egyik családtag észre nem vette.

Pár hónapja nem egyedül érkezett. Egyik nap sérült lábbal állított be - és három mókusbébivel a hasában. Az állat felismerte, hogy gondoskodásra van szüksége. Tudta, hogy a Harrison családnál megkapja azt, és otthonuk biztonságos hely lesz egy ideig neki és a kölykeinek is. Bella pár hónapig lábadozott, világra hozta kicsinyeit, és újból erőre kapott a jószívű befogadók segítségével.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük