2 millió forinthoz is juthat a gyereked, ha kihasználod ezt a lehetőséget
Egyre népszerűbb a számla, amely a gyerekeknek segít.
Elkezdeni a felnőtt életet 1-2 millió forintos kezdőtőkével komoly előnyt jelenthet egy fiatalnak. Ma szülőként erről gondoskodni nem is annyira nehéz, hiszen több takarékossági forma is rendelkezésre áll. Legismertebb ezek közül az állami, az úgynevezett babakötvény, mellyel komoly összeget biztosíthatsz gyereked számára.
Olyan szülő is akad, aki már közel 100 millió forintot kuporgatott össze. Ezért egyre népszerűbb a Start-értékpapírszámla.
Havi 1000 forint is sokat jelenthet
Akik gyereküknek Start-értékpapírszámlát, közismertebb nevén babakötvényt nyitnak, átlagosan havi 1000 forintot helyeznek el a számlára, mely kiegészül az állam által biztosított kamatozással. A kezdő összeg, melyet az állam biztosít, 42 500 forint.
A számla kedvezményezettje, tehát a gyerek csak felnőttként, 18 éves kora után nyúlhat először a számlán elhelyezett összeghez. Az átlagos, tehát 1000 forintot havonta a számlára utaló szülő így közel 600 ezer forintos kezdőtőkével ajándékozza meg gyermekét - legalábbis ez derül ki a Pénzcentrum.hu számításából.
Nem kell olyan sokat hozzátenni az alaphoz, hogy akár 2 millió forintot vehessen ki a kedvezményezett. 18 év alatt havi 5000 forinttal kell megtoldani az állami összeg kamatát ahhoz, hogy az a végén meghaladja a 2 millió forintot.
Egyre többen fektetnek be
Nem csoda, hogy egyre népszerűbb ez a fajta befektetés. Mióta 2012 óta az állam eltörölte a befizetési korlátot, az elmúlt évekhez képes megsokszorozódott a megtakarítások összege. Az átlagos megtakarítás 165 ezer forint, de olyan szülő is akad, aki már 99 millió forintot gyűjtögetett össze eddig gyermeke felnőttkorára.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Magyar Államkincstár korábbi adatai szerint idén nyárig már 42 ezer szülő nyitott ilyen számlát. Tavaly ősszel ez a szám még csak 17 ezer volt. Babakötvény esetén, amennyiben nem szeretné a szülő havonta megtoldani a kamatokat, 18 év alatt közel 130 ezer forint gyűjthető össze.
Egyszeri befizetést gyakran az önkormányzatok is adnak, de ez általában rászorultsági alapon történik. A tehetősebb önkormányzatok információink szerint akár 30 ezer forinttal is megtoldhatják a babakötvény összegét.
Íme a világ leggazdagabb emberei. Vajon ők hogy indították felnőtt életüket?
OLVASD EL EZT IS!
- energia
- földgáz