Megszorítás, korai nyugdíjazás és szabad vasárnap

Erről szólt a hét

A munkanélkülieknek kemény lesz a jövő év. A Fidesz nem támogatja a szabad vasárnapot. Összefoglaló.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hét két fő téma körül mozgott, az egyik az új alkotmány volt, a másik pedig a kormány gazdaságélénkítő csomagja, a Széll Kálmán-terv. Kiderült, hogy a bíráknak korábban kell nyugdíjba menni, ahogy az is, hogy a munkanélküli-segély folyósítási idejét harmadára csökkentik. A héten a szabad vasárnapról is érkeztek hírek, ha a Fideszen múlik, akkor a KDNP ötlete nem kerül bevezetésre. Összefoglaló.

A hét első fele az új alkotmányról szólt, lévén, hogy hétfőn a módosító indítványok megtárgyalásával gyakorlatilag összeállt az alaptörvény végleges szövege. Eszerint nem lesznek vármegyék, és nem kapnak plusz szavazati jogot a gyerekes családok sem. Bekerül az alaptörvénybe ugyanakkor a tényleges életfogytiglani büntetés, valamint az önvédelemhez való jog is.

A bírák felháborodtak

Az utolsó pillanatban a Fidesz-KDNP úgy döntött, hogy a bírák nyugdíjazására is kitér az alaptörvényben. A módosítás szerint a bírák nem 70, hanem 62 éves korukig dolgozhatnak. Európa legtöbb államában ez nem így van, a 70 éves korhatár több helyen elfogadottnak számít, egyedül Szlovákia ilyen szigorú a bírákkal szemben.

A döntést a bírák részéről eddig nem látott felháborodás övezte, Baka András főbíró nyílt levélben kérte a miniszterelnököt arra, hogy vessék el az ötletet

A kormány nemcsak egy új alkotmány létrehozására vállalkozott, hanem a gazdaság élénkítését is célul tűzte ki. Az Orbán-csomag hivatalos neve Széll Kálmán-terv lett, melyből egyelőre csak néhány konkrét részletet ismertettek.

Kemény hónapok várnak az állástalanokra

A héten például Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentette, a Széll Kálmán-terv részeként harmadára csökkentik a munkanélkülieknek jutó ellátások folyósítási idejét. Míg korábban kilenc hónapig kaptak pénzt az állástalanok, addig jövőre már csak három hónapig támogatja őket a kormány. Utána két lehetőségük lesz: vagy elmennek közmunkásnak, vagy a piacon keresnek állást.

Így élnek a hajléktalan nők

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hazánkban közel félmillió munkanélküli van, a kormány a tervek szerint 2014-ig 300 ezer munkahelyet teremt. Problémát az okozhat majd, hogy az intézkedés 2012-ben lép életbe, ráadásul az álláskeresés átlagos ideje nem három, hanem 18,3 hónap.

A Fidesz nem akar szabad vasárnapot

Nemcsak a munkavállalók, a KDNP is szomorkodhatott a héten, bizonytalanná vált ugyanis, hogy a Fidesz rábólint-e a szabad vasárnappal kapcsolatos tervükre.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A KDNP azt akarta, hogy az üzletek vasárnaponként zárva legyenek, amelynek hatására több tízezer ember veszíthette volna el a munkáját. A Fidesz a Magyar Hírlap információi szerint nemet mond az ötletre, és mivel az ellenzéki pártok közül is csak a Jobbik támogatja biztosan, így nagy valószínűséggel a vasárnapi zárva tartás a bevezetésig nem jut el.

Ezt is szeretjük