Eddig élhetünk maximum a tudomány szerint – Betegség nélkül is leáll a szervezet
Egy friss kutatás a mesterséges intelligencia segítségével kiszámolta, mi a maximális élettartam, amit elérhetünk.
Az egyetlen dolog, ami biztos az életben: a halál. Nem mindegy azonban, ez mikor következik be. Az emberiséget mindig is foglalkoztatta, hogyan lehetne minél tovább húzni a földi létet, most pedig a tudomány választ adott rá.
Bár a kiegyensúlyozott táplálkozás, a káros szenvedélyek elhagyása és az aktív életmód potenciálisan megnöveli a várható élettartamot, a halál végül így is, úgy is bekopogtat.
Eddig élhetünk maximum
Az orvostudomány fejlődésének hála a modern kor embere sokkal hosszabb ideig él, mint az ősök. Magyarországon 2020-ban a várható élettartam férfiak esetében 72,2, nők esetében 78,7 év volt. Bár ez jócskán elmarad az uniós átlagtól, 2000 és 2020 között mindkét nem várható élettartama 1,4 évvel emelkedett. Persze hallani hihetetlen sztorikat 117 évet is megélt emberről, a nagy átlag sajnos nem éli meg ezt a kort. A tudomány egyik legégetőbb kérdése tehát, hogy elméletileg meddig funkcionálhat az emberi test?
2022-ben egy szingapúri biotechnológiai vállalat és a New York állambeli Buffalo rákkutató központ emberei a szervezet rugalmasságát és a szervezet felépülőképességét vizsgálták. A mesterséges intelligenciát is bevetve önkéntesek százezreinek orvosi adatait fésülték át, hogy megbecsüljék az ember maximális élettartamát.
Az életkor, a betegségek és az életmódbeli tényezők figyelembevételével megállapították, hogy valahol 120 és 150 év között az emberi szervezet regenerálódási képessége teljesen leáll, ami azt jelenti, hogy az ember ennél tovább már nem igazán élhet.
Egyéb, az öregedés tudományával foglalkozó tanulmányok szerint a világ legidősebb emberének rekordját 2100-ra valószínűleg ismét megdöntik majd. A tudomány folyamatosan tesztel olyan gyógyszereket, amik megkísérlik lelassítani a szervezet öregedési folyamatát, és amikkel akár 200 évig is elélhetünk – ez azonban még nagyon messze van.
Ez történik a halál pillanataiban a testtel: egy hospice-ápoló mondta el a tapasztalatait
Az ápoló azt is elmondta, hogy melyik az az utolsó érzék, amely közvetlenül a halál előtt szűnik meg.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.