Matolcsy büntetést szabna a bankokra

Az újonnan megválasztott jegybank eddigi döntései

Matolcsy György jegybankelnök a Heti Válasznak adott interjút.

Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György egyértelműen úgy gondolja, hogy nem kell a devizatartalékhoz hozzányúlni a devizahitelezés végleges rendezése érdekében - nyilatkozta a Heti Válasznak adott interjújában május 9-én.

Matolcsy szerint a korábbi jegybankelnök és a vezetői gárda félreértelmezte a jegybank szerepét, és nem alkalmazkodott a válság utáni környezethez. Az új vezetés jelenleg a devizahiteles cégekkel foglalkozik. A Nemzetgazdasági Minisztériumból 30-40 szakember átkerült a Magyar Nemzeti Bankhoz, csak a szellemi erejét növeli. Szerinte a régi tagok közül volt olyan, aki "szégyenérzettől hajtva hagyta el a jegybankot".

Büntetőkamat is járhat

Gazdaságélénkítő programjukban felajánlották a vállalkozásoknak a devizahitelük forinthitelre való átváltását. Ezt a programot a jegybank meghosszabbíthatja, és a 250 milliárd forintos hitelkeretet meg is növelhetik az augusztusi lezárás után.

Ez a keret úgy oszlik meg a bankok között, hogy a kisebb pénzintézetek kerüljenek kedvezőbb helyzetbe. Miután a bankok közötti verseny manapság kisebb mértékű, ezért a jegybank eszköztárát most az ország pénzügyi működési költségeinek csökkentésére és az eddig szilárd monopolpozíciók feltörésére akarják fordítani. Ugyanakkor, ha a bank nem használja fel a kapott összeget, akkor büntetőkamatot is kaphat, ami magasabb lesz 2,5%-nál - a büntetés értékéről a monetáris tanács május végén dönt. Tehát, ha felveszi a bank a pénzt, akkor azt a büntetés elkerülése érdekében fel is kell használnia.

A jegybankelnök leszögezte, hogy ha az országot kiengednék a túlzottdeficit-eljárás alól, akkor olcsóbb hitelek lennének, több munkahely és alacsonyabb kamat.

Ha a helyzet nem változik, és lehet bízni a Nemzetközi Valutaalap honlapján található fizetési ütemezésben, akkor Magyarország a 2008-ban felvett hitelt 2014 szeptemberéig kifizeti - ha ez így történik, akkor a tervezettnél korábban tudja kifizetni a valutaalaptól felvett összeget. Az Európai Uniótól felvett hitelt 2014 után kellene fizetni, ugyanakkor hozzátette azt is, nem hiszi, hogy a devizahitelek problémája a jegybanki devizatartalék felhasználásával végleg rendeződne.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája

A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.

Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. június 5. 18 óra

Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Tehát a jegybank végeredményben a lassú kamatcsökkenés és az olcsó hitelek nyújtása mellett döntött. Felhagy a kis lépésekben történő alapkamat-csökkenés politikájával, és vagy két-három lépésben vagy fokozatosan viszi le az alapkamatot, hiszen ez lenne a legkedvezőbb a magyar gazdaság szempontjából.

Ezt is szeretjük