Harag Anita kapta 2020-ban a Margó-díjat - Mutatjuk a kiírás 10 legjobb kötetét is
Ismét átadták a Margó-díjat, Harag Anita hatodik alkalommal vehette át a kitüntetést.
2020. október 15-én a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kapcsolódó programjaként megvalósuló Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron hatodik alkalommal adták át a Margó-díjat a legjobb első prózakötet szerzőjének, Harag Anitának.
A Magvető Kiadónál megjelent, az Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötet erős mezőnyben nyerte el a félmillió forintot, a próbafordítást, a tárcasorozatot, bemutatkozást a Müpa 2021/22-es Literárium-sorozatában és a Bookline 15 millió forintos médiatámogatását.
Minimalista nyelvezet, több nézőpont
Harag Anita novellái hol a gyerek, a kamasz vagy a fiatal felnőtt nézőpontjaiból mutatnak meg családtörténeteket, diszfunkcionális családok történeteit. Nyelvezete minimalista, elbeszélőtechnikája sűrű, szereplői szinte életre kelnek. A kötet címében megjelenő hűvösség a mindennapi kapcsolatokban megjelenő távolságokra is utal.
- Nem szabad túl korán elengednem a szövegeket. Minden novellának megvan a maga ideje, amit ki kell várni, sokszor kell visszatérni hozzá, újraolvasni, átírni. Nem szabad siettetni a publikálást sem. Sokáig volt bennem egy publikációs kényszer. Nagyon vágytam a szakmai visszajelzésre, ezért néha olyan prózát is küldtem folyóiratoknak, amik nem voltak még készen. Sok idő volt kitapasztalnom, mikor van kész egy szöveg, miközben néha azt érzem, igazán sosincs befejezve egyik szöveg sem - nyilatkozta az első kötetig vezető alkotói útról Harag Anita.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az első Margó-díjat Totth Benedek nyerte a Holtverseny című regényével, amit már több nyelvre lefordítottak, másodjára az őszi Margón az Angyali üdvözlet című regényét bemutató Milbacher Róbert bizonyult a legjobbnak a Szűz Mária jegyesével, harmadjára a friss Illegál című prózakötetével érkező Szöllősi Mátyás kapta meg az elismerést Váltóáram című könyvéért, negyedik alkalommal pedig Mécs Anna vehette át a díjat Gyerekzár című kötetéért, akinek tavasszal a Margón debütált Kapcsolati hiba című elbeszéléskötete, tavaly Fehér Boldizsár Vak majom című regénye vitte el a díjat.
Sok lehetőség nyílik meg a díjjal
A Margó-díjjal 500 ezer forintot, valamint próbafordítást is kap a nyertes, és a Bookline idén 10 millió forint értékű médiatámogatással járul hozzá a könyv népszerűsítéséhez, a Konyvesmagazin.hu pedig tárcasorozat lehetőségét ajánlotta fel a szerzőnek.
2020-ban 19 első prózakötetet jelöltek a kiadók és a szerzők a díjra, melyek közül a tíz legjobbat előzsűri választotta ki, majd a szakmai zsűri döntött a legjobb háromról: Harag Anita könyve mellett Babarczy Eszter A mérgezett nő című novelláskötete és Hegyi Ede A senki című regénye került az élmezőnybe.
A Margó-díjról döntő zsűri tagjai idén: Antal Nikolett (Fiatal Írók Szövetsége), Czinki Ferenc (Szépírók társasága), Gaborják Ádám, valamint Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója.
A Margó-díj 2020-as kiírásának 10 legjobb könyve:
- Babarczy Eszter: A mérgezett nő, Jelenkor
- Czakó Zsófia: Nagypénteken nem illik kertészkedni, Scolar
- Gáspár-Singer Anna: Valami kék, Kalligram
- Halmai Róbert: Nagyapám, Napkút
- Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb, Magvető
- Hegyi Ede: A senki, Napkút,
- Nagy Gerzson: Délután apámmal, Kalligram
- Nyáry Luca: Vigyázat, törékeny!, Menő Könyvek
- Szelle Ákos: Sebek a falon, Animus
- Zsembery Péter: Vigyázz, kész, Scolar
Irodalmi kvíz: mennyire ismered a híres magyar költők nagy szerelmeit?
Tudod, ki volt Petőfi Sándor, Csokonai Vitéz Mihály vagy Kosztolányi Dezső felesége, nagy szerelme? Tesztünkből kiderül.