Kiderült, mit gondolnak a magyarok a budapesti olimpiáról: nem azt, amire számítanál!
Az Ipsos izgalmas eredményre jutott kutatásában.
A magyar lakosság 58%-a örülne, 62%-át pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első közvélemény-kutatásából.
Az ország felnőtt népességét reprezentáló 1000 fős felmérés szerint csaknem kétharmadnyi válaszadó - 65% - szerint legalább ugyanolyan vagy magasabb színvonalon lennénk képesek a játékok megrendezésére, mint Rio de Janeiro. A fiatalok nemcsak a legelkötelezettebbek, hanem a legoptimistábbak is: 72%-uk szerint legalább a rióival azonos nívójú olimpia megrendezésére lenne képes Magyarország.
Kétszeres többségben a támogatók
Az Ipsos pénteken közölt felméréséből kiderül, a rendezés mellett majdnem kétszer annyian elkötelezettek, mint ahányan ellenzik - 58%, illetve 31%, - és a lakosság mindössze 11%-a bizonytalan a 2024-es olimpiarendezést illetően. A társadalom minden rétegében a támogatók vannak többségben, a diplomások körében több mint kétszeres, a húszas-harmincas korosztályban több mint két és félszeres az olimpia híveinek aránya az elutasítókéhoz képest.
A kutatás alapján az életkor növekedésével csökken a pozitívan viszonyulók aránya, és ezzel párhuzamosan nő a szkeptikusoké. Az iskolai végzettség emelkedésével párhuzamosan viszont egyre elterjedtebb az olimpia rendezésével való azonosulás, és csökken a bizonytalanság.
Csökkennek az ellenérzések
A fővárosiak valamelyest megosztottabbak a rendezést illetően, mint a vidékiek - 54 százalék és 39 százalék, illetve 59 százalék és 30 százalék - az Ipsos szerint. Ugyanakkor a társadalom kedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévő rétegei, a nyugdíjasok és az alacsony iskolázottságúak körében lassan ugyan, de csökken a bizonytalanság. Míg decemberben az előbbieknek 21, utóbbiaknak 20 százaléka volt bizonytalan, ma ez az arány 17 és 15 százalék.
Az Ipsos összegzése szerint az mondható el, hogy a 2015 decemberében mért eredményekhez képest jelentős elmozdulás nem érzékelhető, a magyar lakosság többsége alapvetően pozitívan viszonyul a 2024-es játékok esetleges megrendezéséhez.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- paralimpia
- sport
Megvan az első magyar érem! Elképesztő dolgot tett érte az erőemelő
- magyarország
- sportoló