Nagyon bizarr szolgáltatást nyújt a japán nő a gazdiknak: vagyonokat keres vele
Bizarr jelmezt készített egy japán művész a macskájáról készült fotó alapján. Ma már ebből él.

Akinek volt már háziállata, az bizonyára tudja, hogy a kis szőrmókok teljes értékű családtagnak számítanak, és nagyon előkelő helyet foglalnak el a gazdik szívében. Vannak, akikben annyira túlcsordul a szeretet, hogy muszáj valami kreatív elfoglaltságon keresztül kifejezniük azt, amit éreznek kis kedvencük iránt.
Vannak, akik csodálatos fotókat készítenek négylábú társukról, mások gyapjúból formázzák meg imádott állataikat, de ezeken kívül is még számos formája lehet a művészi megnyilvánulásnak. Olykor akár odáig is fajulhat a dolog, hogy a külső szemlélődő nem tudja eldönteni, vicces vagy inkább ijesztő, amit lát.
Bizarr módon élethű jelmezek
Shindo Rinka munkája is megosztja az embereket: egyesek kifejezetten szórakoztatónak tartják az alkotásait, mások viszont furcsának, félelmetesnek és kifejezetten bizarrnak érzik a dolgot. A japán művész ugyanis házi kedvencek külsejéről mintázott, elképesztően élethű maszkokat készít, amelyeket a gazdik méreteihez igazít. Egy ilyen jelmez 300 ezer japán jenbe kerül, ami több mint 800 ezer forintnak felel meg. Nézd meg képeken, miről is van szó!