Fizetned kell, ha lejárt ez az igazolványod: nézd meg, meddig érvényes!

Fontos figyelmeztetést adott ki a NAV a lejáró diákigazolványok birtokosainak címezve.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Azoknak, akiknek a diákigazolványuk október végén lejárt, és nem tanulnak tovább, illetve nem helyezkedtek el, még az idén be kell jelentkezniük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz - NAV -, és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetniük - figyelmeztetett az adóhatóság.

A NAV honlapján kedden közzétett közlemény ismerteti: azoknak, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat, a tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-ig érvényes a diákigazolványuk. Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra, december 16-tól, a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie, melynek összege havi 7050, illetve napi 235 forint.

Ez azt is jelenti, hogy legkésőbb december 30-ig, az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság lejártát, december 15-ét követő 15 napon belül be kell jelentkezni a NAV-hoz a 16T1011 jelű adat- és változásbejelentő lapon. A nyomtatványt le lehet tölteni a NAV honlapjáról, és az ügyfélkapun keresztül elektronikusan vagy nyomtatva postán, illetve személyesen az ügyfélszolgálaton is be lehet nyújtani. Akinek van a NAV-tól kért PIN-kódja, az telefonon is bejelentkezhet a 06 40 20 21 22-es számon.

Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhó utáni hó 12. napjáig átutalással vagy csekken lehet befizetni a NAV Egészségbiztosítási Alapot megillető bevételek magánszemélyt, őstermelőt, egyéni vállalkozót, kifizetőt terhelő kötelezettség beszedési számlájára, amelynek száma: 10032000-06056229. Átutaláskor fel kell tüntetni a közlemény rovatban az adóazonosító jelet.

Lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett - hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával - más személy vagy szervezet fizesse meg. A járulékfizetéssel és a nyomtatvány kitöltésével kapcsolatban a 06 40 42 42 42-es telefonszámon lehet érdeklődni, illetve a NAV honlapján további hasznos információk találhatók a 16T1011-es adatlap kitöltési útmutatójában.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük