Ma, amikor szebbnél szebb bizsukkal csábítják a vásárlókat az üzletek és webáruházak, nem győzünk válogatni, hogy a bőség zavarában megtaláljuk azt, ami hozzánk leginkább illik.
2020-at írunk, de ahogy mi felteszünk egy karkötőt vagy nyakéket, éppúgy feltették több tízezer évvel ezelőtt is. Felvették a nyakukba, ráhúzták a kezeikre, ahogy mi is ékszereinket. Igaz, az ősi népek számára csecsebecséknek inkább spirituális jelentősége volt.
8 elképesztően korai ékszer
A több ezer éves ékszerek rendszerint csontból, fából, kőből, állati eredetű alapanyagokból készültek. Nyolc olyan darabot mutatunk be, melyeket a világ legöregebb ismert ékszerei között tartanak számon.

Izraelben, a Skhul barlangban leltek rá erre a tetszetős, 110 ezer esztendős csigaház láncra, melyet az első modern ember által készített ékszerként tartanak számon.

Ezekről a csontokról úgy derült ki, hogy ékszer alkotóelemei lehetnek, hogy apró bevágások vannak rajtuk. A 135 ezer éves Neander-völgyi ékszer egy horvátországi lelőhelyen került elő 2013-ban.

Kenyában, a Twilight-barlangban találták ezt a szintén 40 ezer éves ékszert, amelynek gyöngyeit strucctojásból faragták ki, mégpedig döbbenetes pontossággal.

A szibériai Altáj régióban került elő ez a széles, mai bizsukhoz hasonló, 40 ezer esztendős gyeniszovai karkötő. Ez utóbbi különösen érdekes, hiszen a gyeniszovai emberek a Neander-völgyiek és a modern ember előtt éltek, az archeológusok korábbi elképzelése szerint pedig ők még nem ismerhettek olyan technológiát, amellyel egy ilyen gondosan megmunkált ékszert készíthettek volna.

Hihetetlenül aprólékosan megmunkált ékszer Egyiptomból: a kék színű darab 5-6 ezer éves, és 16 különböző függő amulettel díszítették.

Ezt az apró aranygyöngyöt, mely ékszer-alkotóelem is lehetett, bolgár régészek találták Dél-Bulgáriában. Körülbelül időszámításunk előtt 4500-4600 körül készíthették.

Időszámításunk előtt 2 ezer körül készülhettek ennek az újrafűzött ékszernek az alkotóelemei, amelyeket Peruban, a Titicaca-tó közelében találtak meg.

A képen látható kelta ékszereket amatőr angol kincskeresők találták meg egy farm területén, valamivel a földfelszín alatt. A 2500 éves, vaskori szett karkötőt és nyakéket is tartalmaz.