A 3 legjobb találmány

Tudósok, kutatók és feltalálók születnek és tűnnek el, hol korszakalkotó felfedezéseket hagyva maguk után, hol olyanokat, amelyek a mindennapi élet szerves részeivé válnak, mégsem vesszük észre, hogy mennyire jelentőségteljesek is. Gondolj csak bele: hány olyan nadrágod volt már, amely cipzárral működött? Hány olyan tornacipőd, hátizsákod és táskád volt, amelyet tépőzárral láttak el? Hány post it-et használtál már el anélkül, hogy belegondoltál volna, kinek a fejéből pattant is ki ez a tökéletes ötlet? Bizonyára megszámolni sem tudod, de nem is kell. Itt van viszont az ideje, hogy megismerd azokat, akiknek mindezt köszönhetjük!

Ami nélkül alig akad nadrág: a cipzár

A cipzár a nadrágok, de legalábbis a farmerek alapkelléke, amelyet a táskagyártók is előszeretettel használnak. Egyszerűen bevarrható, biztonságos, ráadásul a használata is könnyű, miközben egyike a legnagyobb, ugyanakkor a legegyszerűbb találmányoknak.

Gondoltad volna azonban, hogy a cipzárt eredetileg cipőkhöz találták ki? Márpedig így van, aki pedig elsőként regisztráltatta a cipzárt, az nem más, mint egy igen kreatív gondolkodású feltaláló hírében álló amerikai üzletember, Judson Whitcomb (1846-1909), aki 1893-ban két cipőzáró találmányt is bejelentett, melyeket a mai cipzár ősének tekintenek.
Na persze Whitcomb nem sokáig maradt egyedül ötletével: hamarosan csatlakozott hozzá Harry Earle és Lewis Walker, akikkel Chicagoban létrehozta a Universal Fastener Company-t, majd később New Jersey-ben az Automatic Hook and Eye Company-t. Az első sorozatgyártott cipzár-ős, a C-Curity 1905-ben jelent meg a piacon, és már nagyban hasonlított a ma ismert cipzárhoz: az egyik sorban kampók - hook -, a másikon pedig gyűrűk - eye - helyezkedtek el, amelyeket egy Y alakú húzó kapcsolt össze. A sorokat textilszalagokra erősítették, hogy be lehessen varrni az anyagba.
Bár a C-Curity nagy ötlet volt, a mai cipzár hivatalos ősének a G. Soundback 1917-ben szabadalmaztatott Hookless Hooker nevű húzózárát tartják, melyben textilszalagra rögzített fém fogak kapcsolódtak össze - nélkülözve a Whitecomb találmányában használt kampókat és gyűrűket -, és amellyel megszületett a cipzár.

Oda ragaszthatod, ahová csak akarod: a post it

Ma már aligha látni olyan irodát, ahol az asztalok vagy a falak ne lennének tele kicsi vagy nagy, sárga négyzetekkel. De hát minek is a jegyzetfüzet vagy a régimódi jegyzettömb, ha itt van egy sokkal tökéletesebb eszköz a jegyzetek tárolására?

Merthogy be kell látnunk, a post it-nek nem kellett sok idő, hogy a piacon való megjelenése után azonnal átvegye a vezetést az addig igencsak népszerű irodai kellékektől. De a győzelmen nincs is mit csodálkozni, hiszen ez a találmány ötvözi mindazt, amire egy jó irodistának szüksége lehet: erős sárga színe feltűnő, az ember akár az orra elé is ragaszthatja, ráadásul ragasztócsíkja egyetlen felületen sem hagy nyomot. És hogy kinek köszönhetjük e csodás ötletet? Egy amerikai kémikusnak, Spencer Silvernek, aki egy egészen véletlen felismerésnek köszönhetően teremtette meg a post it-et. 1970-ben ugyanis a 3M - Minnesota Mining and Manufacturing Company - kutató laboratóriumában egy erős ragasztó előállításán dolgozott, a kísérletezéséből azonban csak egy kevésbé erős anyag született. Amikor a ragasztó próbájaként két papírlapot összeragasztott, majd szétválasztott, ráébredt, hogy így a papírok csupán az egyik oldalukon ragadnak. Ám nem született meg azonnal benne a kis sárga jegyzettömb ötlete, sőt, nem is egészen az ő nevéhez fűződik a post it. Sokkal inkább egy kollégájához, aki a könyvéből állandóan kieső könyvjelzőt kente be Spencer ragasztójával. A könyvjelzőt ezután sosem hagyta el, ráadásul észrevette, hogy a ragasztó hatására sem az, sem pedig a könyv lapjai nem sérülnek. A post it születési ideje tehát 1974, népszerűsége pedig azóta is töretlen.

Apró kampók rengetegében: a tépőzár

Nincs olyan ember, akinek a gyerekkorában, vagy a saját gyermekének ne lett volna legalább egy olyan tornacipője vagy hátizsákja, amely tépőzárral működött.

Ráadásul nincs is jobb annál, mint a tépőzárral szórakozni, esetleg csak az, amikor az ember nagyítóval figyeli, hogy hogyan is akadnak bele az aprócska kampók a még náluk is apróbb hurkokba. A tépőzár csodája ugyanis a szerkezete, na meg persze az alapötlet, amely egy svájci mérnök, bizonyos George de Mestral nevéhez fűződik, és amely egy egyszerű erdei séta során ötlött fel benne. A séta közben ugyanis észrevette, hogy mind a saját ruhájába, mind pedig a kutyája bundájába több helyen is bogáncsok akadtak. Mivel mérnöki kíváncsisága ekkor sem hagyta cserben, szitkozódás helyett hazaindult, és mikroszkópja alatt szemügyre vette a bogáncsokat. Annak aprócska kampói láttán határozta el, hogy ahhoz hasonlóan addig egyedülálló módon úgynevezett textilzárat hoz létre. Bár ötletét sokkal többen nevették ki, mint amennyien értékelték, Mestral ragaszkodott az elképzeléséhez, és addig kísérletezett, amíg észre nem vette, hogy az infravörös fény alatt varrt nylonon aprócska, de annál erősebb kampók képződnek, melyek könnyen hozzátapadnak a finom, bársonyos nylon-hoz. Kitartása tehát meghozta gyümölcsét: 1941-ben megszületett a tépőzár.

• ötlet
• hasznos
• legjobb
• szerintünk
• Terasz