A 4 legjobb CD

Madarat tolláról, embert zenei ízléséről - legalábbis azok szerint, akik úgy vélik, a zenei ízlés hasonlóan befolyásolja az adott személyről kialakított képet, mint ahogy teszi azt a cipő, amit hord, a barátok, akikkel találkozik, vagy éppen azok az ételek, amelyeket kedvel.

De hát ki ne vélné úgy? Az, aki nem szereti a zenét? Vajon létezik egyáltalán olyan ember a Földön? Aligha.

A zene ugyanis egyidős az emberiséggel, és amíg ember lesz, addig ritmus és dallamok is, legyen az civilizálatlan törzsek ősi ritmusa, ázsiai népdalok, komolyzenei darabok szimfonikus előadásban, torzítós gitárral hörgő metál, finoman csengő jazz óvatosan simogató nagybőgővel, vagy éppen minden szívet megdobogtató romantikus sanzon. És hát ahány száj, annyi zenei ízlés. Hogy mit eszünk mi?

Egy szívet dobogtató hang

Juli kedvence: Craig David - Trust Me

Zenében mindenevő vagyok, de ugyebár megint csak választani kell...
Ha pedig már választani kell, akkor úgy döntöttem, hogy egy olyan előadóról írok, aki a jelenlegi ranglistákon is domborít.
A 26 éves Egyesült Királyságbeli Craig már nyolc éve jelen van a zenei iparban. Méghozzá nem is akárhogyan: 2000 tavaszán a Fill Me In című dallal minden idők legfiatalabb listavezető előadója lett, innentől kezdve pedig folyamatosan gyártja a jobbnál jobb albumokat.

Craig David már évek óta, pontosabban pályafutása kezdete óta nagy kedvencem. Nagyon sok arca van, és nagyon jó hangja - most éppen egy David Bowie feldolgozással dobogtatja meg a szívem, annak ellenére, hogy a feldolgozásokat különösebben nem szeretem. De a Hot Stuff (Let's dance) mégis nagyon jól sikerült, sőt olyannyira, hogy beszereztem a dalt tartalmazó korongot is, és bátran merem ajánlani mindenkinek!

Hátborzongatóan gyönyörű

Luca kedvence: Sigur Ros - ( )

A kedvenc album kérdése talán a legnehezebb, hiszen ez szinte teljes mértékben hangulatfüggő. Van, hogy az ember napokig ugyanazt a lemezt hallgatja, aztán fél évig elő sem veszi. Örökzöld album pedig számomra nem létezik, legfeljebb olyan, ami feltűnő rendszerességgel tér vissza. Így hát úgy döntöttem, azt emelem ki, ami az elmúlt két évben állandó jelleggel jelen van a mindennapjaimban.
A Sigur Ros egy izlandi zenekar, akik Björk segítségével váltak ismertté. A szintén izlandi énekesnő - akit egyébként szintén nagyon szeretek - több interjúban is elmondta, hogy a Sigur Ros a kedvenc zenekara, ami elég volt ahhoz - a fiúk tehetségén kívül -, hogy a világ felfigyeljen rájuk, és híressé váljanak.

Két évvel ezelőtt hallottam őket először - a ( ) című albummal -, és azonnal beleszerettem a zenébe. Hátborzongatóan csodálatos és furcsa. Az énekesnek elképesztő furcsa hangja van: magas, néha fülsiketítő, ugyanakkor nyugtató és magával ragadó. Sokan mondják, hogy az általuk játszott zene szomorú és hangulatromboló, de számomra inkább megindító, sőt, olykor-olykor még vidámnak is nevezném.

Néha hatalmas tömeg előtt játszanak, máskor pedig Izlandon, a semmi közepén, teljesen akusztikus koncertet adnak két néninek és egy kutyának. És tényleg. A srácokkal valószínűleg nincs minden rendben, de talán éppen ez adja zenéjük mennyei mivoltát.
A legutóbbi albumukkal - Heima - egy koncert DVD-t is kiadtak, júniusban pedig Milánóban adnak koncertet az akkortájt megjelenő új album számaival.

Pimasz arc karcos szövegekkel

Ági kedvence: Robbie Williams - Escapology

Meg kell mondjam, nem vagyok egy nagy zenehallgató, akkor is jól elvagyok, ha nem szól éppen semmi - de nekem is megvannak a kedvenceim.
Robbie Williams-t 2002-es albuma után fedeztem fel magamnak, és még ma is ez az egyik legkedvesebb. Azt hiszem, azért, mert a jó zene mellett megfelelően karcosak a szövegek, és még a szerelmes számok sem nyálasak. Mindegyik dal fülbemászó, ám ami különösen tetszik, az a Me and my Monkey című track. Ez egy kissé furcsa dal - talán éppen amiatt tetszik -, de annyira, hogy sokszori meghallgatás után sem tudtam még eldönteni, miről szól. De a fű szerepet játszik benne, az biztos...
Ráadásul volt szerencsém a legtöbb számot élőben is hallani, és nem csalódtam, Robbie igazi showman.

Egyszerűen jó, és kész

Pálma kedvence: Coldplay - Parachutes

Zenefüggő vagyok, nem is tagadom: ha esetleg néhány napig nincs lehetőségem zenét hallgatni, elvonási tünetek jelentkeznek. Ráadásul mindenevő vagyok, de csakis a minőségi zenét hallgatom. Hogy mit jelent ez? Tudást és tehetséget, amivel rendelkezik David Gray, a Dave Matthews Band, KT Tunstall, Ella Fitzgerald, Tóth János Rudolf, a Snow Patrol, a Lamb, a Mistery Gang, Bobby McFerrin, Bona, a U2 - és még sorolhatnám. Ám ami első hallásra azonnal megfogott, és nem is enged el a mai napig, az a Coldplay a maga különleges hangzásvilágával, szövegeivel, zenélni tudásával, és természetesen Chris Martin kissé "náthás" hangjával.

 

Szinte az összes albumukat szeretem, ami viszont örök kedvenc, az a 2000-ben megjelent Parachutes című lemez. Ami azon van, az egyszerűen tökéletes és megunhatatlan, ráadásul mindegyik dal elképesztően jó. A Don't Panic finom ritmusával, a Spies titokzatos hangzásvilágával varázsol el, míg a Yellow kissé zúzós hangzásával és egyszerű, de gyönyörű szövegével képes arra, hogy elfeledtesse velem a hétköznapokat.

És amit a legjobban szeretek ebben az albumban - és alapvetően a zenekarban - , hogy minden egyes hallgatás alkalmával képes meglepni valamivel, amit addig még nem fedeztem fel a zenéjükben.

• kultúra
• zene
• legjobb
• szórakozás
• szerintünk
• Terasz