Kiakad a cukiságmérő: itt vannak az első fotók a debreceni lámacsikóról
A Debreceni Állatkert ismét kinyitott, ezért a lámacsikót személyesen is megtekinthetik az érdeklődők.
Tarka lámacsikó született a debreceni állatkertben, a jövevényt és családját már megtekinthetik az érdeklődők az újranyitott nagyerdei intézményben - közölte a kert igazgatója kedden az MTI-vel.
Nagy Gergely Sándor elmondta: az állatkert lámái láthatóan remekül érzik magukat a Nagyerdő fái alatt, hiszen évről évre egészséges utódokkal gyarapodik az állomány. Idén először februárban, legutóbb pedig április közepén született csikó a lámáknál.
Egészséges és életerős a kis lámacsikó
A most született, testvéreihez hasonlóan fekete-fehér kis kanca életerős, kifogástalan étvágyú, és a sok játék mellett jó idő esetén napfürdőzni is nagyon szeret. Születésével immár kilenc egyedet számlál a debreceni lámacsapat, amelyet ismét megtekinthet a nagyközönség.
A hétfői újranyitást követően a veszélyhelyzet feloldásáig külön szabályok betartására kérik a látogatókat - tette hozzá. Kiemelte: a sorban állás elkerülése érdekében javasolják az online belépővásárlást, a bejáratoknál és a park teljes területén kérik az 1,5 méteres védőtávolság megtartását, továbbá javasolják védőmaszk használatát is.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A zoocsemege értékesítése szünetel, az állatházak és állatsimogatók továbbra is zárva tartanak, de valamennyi lakó jól látható külső kifutójában is. A csoportos szakvezetéseket egyéni, izolált vezetett séták helyettesítik - tette hozzá Nagy Gergely Sándor, megjegyezve, hogy a mosdókat, látogatói tereket folyamatosan tisztítják és fertőtlenítik, a mosdókban virucid hatású folyékony szappanokat helyeztek ki.
Kiemelt kép: Facebook/Debreceni Állatkert
Így néz ki egy egynapos elefántbébi
Elefántborjú született Németországban, az észak-rajna-vesztfáliai Wuppertal állatkertjében. A kis ormányost mindössze egynapos korában már megtekinthették és le is fotózhatták a sajtó munkatársai, így az egész világ megismerheti.
OLVASD EL EZT IS!
- állatkölyök
- szegedi vadaspark
Különleges állatkölyök született Szegeden: ilyenre ott még nem volt példa
- veszélyeztetett faj
- állatkölyök