Több mint 40 ezer autós rendszámát vonná vissza a kormány: ezek a járművek érintettek
Sokakat érinthet az új jogszabálytervezet.

Egy törvénytervezet szerint 2024 szeptemberétől nem kaphatnának zöld rendszámot a plug-in hibrid járművek, a jelenlegi zöld rendszámot plug-in hibrideken pedig 2026 november végéig le kell cserélni. A jogszabálytervezetet társadalmi egyeztetésre bocsátották, de valószínűleg megszavazzák.
Rendszámok visszavonása
Már egy ideje hallani arról, hogy a kormány elvenné a plug-in hibridektől (PHEV) a zöld rendszámot és a velük járó kedvezményeket. Erről nemrég született meg a jogszabálytervezet az Építési és Közlekedési Minisztériumnál. Ha ezt elfogadják, 2024 szeptemberében az új PHEV-járművek már hagyományos rendszámmal kerülhetnek forgalomba, írta meg a Totalcar.
A tervezet indoklása a következő:
"A Kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv céljaival összhangban a zöld rendszámmal együtt járó kedvezményeket kizárólag a tisztán elektromos és nulla kibocsátású gépkocsik számára kívánja biztosítani. A külső töltésű és a növelt hatótávolságú hibrid elektromos gépkocsik 2024. szeptember 1-jétől már nem kaphatnak zöld rendszámtáblát az első belföldi forgalomba helyezéskor. A közlekedés további zöldítése érdekében a kevésbé környezetkímélő plug-in hibrid járművekre eddig kiadott zöld rendszámtáblákat legkésőbb 2026. november 30-ig le kell cserélni."

A tervezet a hatásvizsgálati lap szerint nem változtatna érdemben az ország versenyképességén, de környezeti és természeti hatásai lennének. Ezt azzal támasztották alá, hogy ha kizárólag a legalacsonyabb környezetterheléssel rendelkező járműkör számára lenne biztosítva a zöld rendszám és a hozzá kötődő kedvezmények, az ösztönözhetné az ilyen járművek minél szélesebb körű elterjedését.
A cikk szerint még ha a társadalom többsége ténylegesen támogatná is a döntést, van egy kisebbség, amely ellenzi azt.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A most megjelent jogszabálytervezetből kiderült, hogy a PHEV-ek részlegesen vagy teljeskörűen elvesztenék minden jelenlegi kedvezményüket.
Mivel egyelőre csak tervezetről van szó, amit társadalmi egyeztetésre bocsátanak, még nem biztos, hogy ezt a közeljövőben ebben a formában el is fogják fogadni, de igen nagy rá az esély.
Veszélyes, ha ilyesmit hozol haza az Európán kívüli nyaralásodról! Figyelmeztetést adtak ki a szakemberek
Ezt sokan nem tudják, de óriási problémákat okozhat!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!

- változás
- streaming