Honnan tudta a középkori magyar, hogy hány óra van? Az időmérésre több megoldásuk is volt

Tagadhatatlan, hogy az évszázadokkal ezelőtt élt ember élete egészen más volt, mint a mai emberé. Sok más mellett a régiek és ma élők mindennapjaiban meghatározó különbséget jelent az idő fontossága.

Az eltelt századok során egyre jelentősebbé vált, mikor hány óra van, ám az időmérésre kezdetben nem álltak rendelkezésre olyan pontos eszközök, mint ma. Míg a mai ember már a mobiltelefonján kapcsolja be a stoppert, volt úgy is, hogy az időmérésben csak egy szál gyertya segített.

Kezdetleges időmérés a középkorban

Az egyszerű embereknek nem igazán volt érdekes, mennyi lehet az idő, ám ahogy Csukovits Enikő, az MTA Történettudományi Intézetének szakértője tanulmányában megfogalmazta, ott, ahol rendszeresség, mindennapi szigorú rutin volt életben, így például a kolostorokban, szükség volt a múló órák nyomon követésére.

Amikor még nem léteztek mechanikus órák, Európában a napóra vagy épp egy gyertya csonkig égése segített ebben. Mivel azonban az időjárás szeszélyes dolog, a gyertyák pedig nem egyforma gyorsasággal olvadnak, ezek nem adtak elég pontos, megbízható információt, hány óra lehet. Ami a kezdetleges időmérést illeti, a magyarországi szokásokról kevés adat maradt fenn, de sejthető, hogy ugyanezekre az eszközökre hagyatkozhattak, különösen a napórára.

A fordulópont: a mechanikus órák

A mechanikus, vagyis kerekes órák óriási lépést jelentettek a középkori ember számára, ugyanis évszaktól és napszaktól függetlenül jártak, így folyamatos információt nyújtottak arról, hány óra van. Ez gyökerestől megváltoztatta az ember és az idő viszonyát.

A kerekes órák feltalálóját sem, és pontos feltalálási idejét sem ismerni, de annyit tudni lehet, hogy az első ilyen szerkezetek sokszor inkább csillagászati, semmint egyszerű időmérő eszközöknek illettek be.

Hazánkban az első mechanikus órák toronyórákon jelentek meg, először különösen az ország nyugati felében. A 14-15. században már négy városban is lehetett ilyen, de a legtöbb településen továbbra is a napórák voltak jellemzőek. Noha toronyórákat is állítottak, a templomi órák csak elvétve, a 15-16. századtól fordultak elő.

A toronyórák jelenlétére utaló legkorábbi, sokak számára már-már túl korainak tűnő adat egy pozsonyi szövegben olvasható: 1314-es, és egy bizonyos Miklós órást említ. A következő emlék az 1386 és 1399 közötti időszakból származik: egy besztercebányai számadástöredékben Jánost, az órásmestert említik, aki valószínűleg a városi óra értő mestere lehetett. Bártfáról és Sopronból is maradtak fenn hasonlók: 1410-ben Zsigmond király és Ernő herceg kiadásainak elszámolásában szerepel a Péter nevű órásnak fizetett 1 libra, majd 1442-ben egy bizonyos ácslegénynek adott összeget jegyeztek fel, aki az óratorony tetejét fedte be. Bártfán egyébként 1419-től rendszeresen jegyezték a városi óra karbantartására szánt kiadásokat. A feljegyzésekben említett órásmesterek egy kivétellel magyarok lehettek, és sok esetben nem magasan képzettek: csak két olyan szakemberről maradt fenn adat, akik szakmailag képzettebbek voltak, Óragyártó Péterről és a segesvári György mesterről.

Ilyenek voltak a toronyórák

Az órát faszerkezetre helyezték fel, számlapját festő, illetve rézmetsző, ajtaját asztalos készítette. Súly segítségével működtek. A szerkezeteket olívaolajjal tartották karban. Egy óra akár másfél éven át is készült, és zömük valóságos monstrum volt: V. Károly órájának ütőműve egy feljegyzés szerint 5 mázsás volt, és mindennap 10 métert süllyedt.

A 14. században Európa-szerte sorra állították az órákat. Milánó után több olasz városban, majd Nürnbergben és Avignonban is. Nem minden óra volt egyszerű: Giovanni 'de Dondi 1344-ben, Padovában híres, a bolygók pályáját is mutató órát állított. 1352-ben Strasbourgban harangjátékot játszó szerkezetet készítettek.

Órák magánkézben

A toronyórák a közösséget szolgálták, de eljött az idő, amikor egyre és egyre több óra került magánkezekbe. Erre az első bizonyítékot egy 1470-es szöveg szolgáltatja, mely Várdai István bíboros özvegyének címzett tárgyak közé sorol egy órát is. Hazánkban először a humanista főpapoknak volt saját szerkezete.

A 15. századtól kolostorokba és királyi udvarokba is kerültek olyan eszközök, melyek valószínűleg kerekes órák voltak. 16. századi források öt Mátyás király birtokában lévőről adnak információt. Neki már homokórája is volt, melyet meglepő módon a mechanikus órák után találtak fel. A mobil, azaz elmozdítható órákról az első feljegyzés 1409-ből való, az óbudai apácák egy panaszlevelében.

A következő fordulat

Kezdetben az antik beosztás szerint 12-12 kánoni órára osztották fel a napot. Az órahasználat történetében, a mechanikus órák megjelenését követően jelentős változást hozott, amikor az időt nem évszakonként más hosszúságú kánoni órák alapján mérték, hanem 24 órás periódusokban. Erre 1456-os oklevelek szolgáltatnak írásos nyomot. Mivel azonban pontosabb meghatározásra volt szükség, bevezették a délelőtt és délután megjelölését.

Minél pontosabb meghatározást alkalmazott egy korabeli írástudó, annál fontosabb lehetett számára az idő. Az évek múlásával egyre több és több órát egyre szélesebb körben alkalmaztak, és elindult a hosszú út, mely egészen a modern, mai órákig vezetett.

Középkori ruhák

Hihetetlen, hogy ezeket valaha valaki hordta: középkori ruhák, melyek közül egyik-másiknak különleges a története.

Forrás: Csukovits Enikő: Órahasználat a középkori Magyarországon.

Képek: wikipedia.org, Getty Images.

• óra
• középkor
• idő
• történelmi érdekesség
• kultúra
• Terasz