Szomorú hírt közölt az Állatkert: nem élte túl a hétvégét a pár napos állatkölyök
Vasárnap lett volna egyhetes a kis tapír, de szombaton sajnos elpusztult.
Elpusztult a Fővárosi Állat- és Növénykertben szeptember elején született tapírborjú - tette közzé honlapján az intézmény kedden. A tájékoztatás szerint a boncolás a szív- és vázizmok elfajulását, valamint súlyos fokú májelfajulást állapított meg a szeptember 2-án született kistapírnál.
Az újszülött állat kezdetben elég életerősnek tűnt, és az emlőket is megtalálta, így a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai nagyon bizakodóak voltak. A tapírborjú azonban a hétvégére láthatóan gyengülni kezdett, végül már az állatorvosoknak is be kellett avatkozniuk, és mesterséges táplálással egészítették ki az anyatejet - olvasható a honlapon.
- Mint kiderült, a kistapír olyan egészségügyi problémákkal született, melyeket az anyai gondoskodás és sajnos az állatorvosok és a gondozók életmentést célzó erőfeszítései sem tudtak ellensúlyozni. A kicsi szombaton pusztult el, de a bejelentéssel meg akartuk várni a boncolási, illetve a laboreredményeket - közölte a budapesti állatkert.
Kiemelt kép: MTVA/Jászai Csaba.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.