Nem létező gyümölcs ízét imitálja ez a gumicukor: nagyon bizarr ez az új élelmiszer
Nagyon furcsán néz ki ez a gumicukor, aminek az ízét egy kitalált gyümölcs kölcsönözte.
Egy japán édességgyártó cég olyan gumicukrot árul, aminek olyan az íze, mint egy nem létező gyümölcsnek. A terméket idén szeptemberben mutatták be, és egy kitalált nevű és történetű gyümölcs, a kiraspika ízvilágával lehet megismerkedni általa.
Kiraspikaízű gumicukor
A Kanro gyár állegendája szerint a csillag alakú, kék színű gyümölcs csak és kizárólag a Blue Knife, azaz a Kék kés-hegyen nő, ahol a hőmérséklet telente -50 Celsius fok alatti. Nagyon nehéz szüretelni, mert amikor megérik a téli napforduló idején, akkor a gyümölcs apró darabokra robban, hogy elszórja a magvait. Ezek a darabok 300 méter per másodperc sebességgel repülnek szét, így életveszélyes megközelíteni.
Minden, amit a kiraspikáról kitaláltak, a Kanro laboratóriumában gyökeredzik, ahol változatos ízeket kombináltak össze, hogy egy teljesen úgy, egyedi ízvilágot alkothassanak meg, ami semmi másra nem hasonlít. A tervezők úgy tartják, hogy sejtelmesen édes, enyhén savanykás az íze.
Azok szerint, akik már megkóstolhatták, az energiaitalra hasonlít, mások fűszeres, almás ízt éreztek benne, de akadtak olyanok is, akik szerint a cseresznyére hajaz, amit valamilyen nyelvzsibbasztó fűszerrel szórtak meg. Elérhető számos 7-Eleven boltban, és a cég arra készül, hogy még több furcsa ízű gumicukrot állítson elő.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Olvass tovább: mutatjuk a világ legfurcsább italait
Íme a világ top öt legfurcsább üdítője: az egyiket már Magyarországon is megkóstolhatod.
Szénsavas joghurt és fokhagymás üdítő: mutatjuk a világ legfurcsább italait
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- méz
- gumicukor