Kikötözött, kábítószeres özvegyek, akik máglyán égnek el

Bár 1829 óta illegálisnak számít, még ma is él az indiai sati megdöbbentő hagyománya, melynek során fiatal vagy épp idős özvegyek áldozzák fel magukat a máglyán, hogy halott férjükkel egyesüljenek a túlvilágon. Bár az élve elégetés elviekben önkéntes alapon történik, ez korántsem mindig van így.

A lángokban egyesülni

A tradíció elnevezése Sati istennőre utal, aki a legenda szerint, azt látván, hogy apja, Daksha megalázta férjét, Sivát azzal, hogy nem hívta meg egy ünnepségre, bánatában a tűzbe vetette magát. A nők elevenen való elégetése a 10. és 19. század között volt gyakori Indiában, előfordult, hogy alig egy évtized alatt több mint nyolcezer hasonló esetet jegyeztek fel.

A satinak több formája is létezett - az özvegy hol férje mellé feküdt a máglya meggyújtása előtt, hol a lángokba ugrott, hol pedig saját maga gyújtotta azokat -, célja azonban minden esetben azonos volt: a férj bűnöktől való megtisztítása és boldoggá tétele, a túlvilágon való egyesülés és a házasság kötelékének megerősítése, valamint annak megakadályozása, hogy a nőt később más férfi érintse. Gyakran a házassági szertartást is megismételték szimbolikus céllal a tűz meggyújtása előtt.

Bár a sati önkéntes áldozatot jelent, a korabeli ábrázolások gyakran jelenítenek meg kikötözött nőket, emellett a történészek is állítják, sokszor kábítószerek hatása alatt álltak az özvegyek.

A máglyahalál emellett megbecsülést jelentett a közösségben, így gyakran kikényszerítették azt, társadalmi és pszichikai nyomást gyakorolva az asszonyokra, illetve elítélve azokat, akik nem tették meg.

A halottal való egyesülés és túlvilági szolgálata annyira erőteljes hagyományt jelentett, hogy olyan példáról is beszámolnak a történelemkönyvek, melynek során egy egész falu vetette lángokba magát - öregek, asszonyok és gyerekek egyaránt - a háborúk során elhunyt férfiakat követve.

A sati tradíciója mindemellett gyakoribbnak számított a magasabb kasztokban - királyi temetések esetében is általános volt -, bizonyos régiókban pedig fordítva is alkalmazták, vagyis volt, hogy a férjek követték feleségüket a sírba.

Betiltották, de még ma is gyakorolják

Azokon a területeken, melyek európai gyarmattá váltak, a 19. században betiltották a sati gyakorlását, ennek ellenére máig nem halt ki a hagyomány. Ennél is nagyobb problémát okoz, hogy a satit elkövető asszonyok haláluk után hatalmas dicsőségre tesznek szert, emléket emelnek nekik, falvaikba pedig zarándokok tömegei látogatnak el.

1973-ban például, mikor egy Savitri Soni nevű nő áldozta fel magát férje halála után, emberek ezrei nézték végig a szertartást. Ennek is köszönhető, hogy azóta még tovább szigorodtak az ezzel kapcsolatos jogszabályok. A törvény szerint az, aki máglyahalálra kényszerít egy nőt, életfogytiglani börtönbüntetésre és halálra is ítélhető, azok pedig, akik segédkeznek benne, végigkövetik, illetve dicsőíteni kezdik a halott asszonyt, egytől hét évig terjedő fegyházra számíthatnak.

Nem egyszerű azonban eldönteni, mi számít kényszernek, sok esetben ugyanis a családtagok sem vesznek észre mást, csak azt, hogy az özvegy túl közel áll a tűzhöz, mikor pedig a lángok közé veti magát, már késő.

A sati ma ritka, de egyes vidéki, elszigetelt területeken még ma is él, elkövetői pedig nem gyilkosságnak vagy öngyilkosságnak, sokkal inkább a kegyelem egy formájának tartják. 1987-ben egy 18 éves lány, 2002-ben egy 65 éves nő, 2006-ban egy 35 és egy 40 éves özvegy, 2008-ban pedig egy 75 éves asszony ugrott a lángokba férje után. Ha megismernél még egy tragikus, nőket célzó hagyományt, melyet még ma is gyakorolnak, kattints ide!

Képek: en.wikipedia org Sati szócikke, Flicka, British Library Board 2009.

• halál
• vallás
• hagyomány
• érdekességek a világból
• india
• Terasz