"Azt mondták, életveszélyes, nehogy megpróbáljam" Kerekesszékkel a metrón

Szinte nem telik el úgy hét, hogy ne zsörtölődnénk az elfüstölő metrók, a kimaradó buszjáratok vagy az üzemen kívüli mozgólépcsők miatt. A fővárosi tömegközlekedés hagy némi kívánnivalót maga után, de kerekesszékkel eljutni a város valamelyik pontjára igazi kihívás.

Hozleiter Fannyt - aki Mosolyka néven blogot vezet kerekesszékes kalandjairól - is sokan megpróbálták lebeszélni róla, de ő egy koncert kedvéért mégis úgy döntött, nekivág az ismeretlennek, hátha ezzel az illetékesek figyelmét is fel tudja hívni a problémára. Üdítő derűlátással osztja meg most a történetét.

Nem ül a négy fal között

Rengeteg dolog futott át az agyamon tegnap, miután eldöntöttem, hogy aznap egy újabb akadályt leküzdök, és tovább szélesítem határaimat. Fejest ugrottam az őrültségbe?

Lehet, de úgy éreztem, mennem kell. Ha mindent elfogadtam volna, amire elvileg nem vagyok képes, akkor a négy fal között ülnék. Többen próbáltak óvni, lebeszélni róla, de engem annál inkább hajtott a vágy, hogy megküzdjek a metróval.

Egy olyan dologgal, ami milliók számára könnyedén elérhető, és a legnagyobb bosszúságot az okozza talán, ha elmegy az orruk előtt, és várni kell néhány percet. Kerekesszékkel más a helyzet. Egy hatalmas kihívás, és, valljuk be, életveszélyes mutatvány, de mégis ott lebegett a szemem előtt, hogy megcsinálom, képes vagyok rá.

A 9. kerületi Tűzoltó utca volt a cél Lőrincről. Az autó, amivel mentem volna, indulás előtt nem sokkal lerobbant. Az idő pedig egyre jobban fogyott a Pace Palmers koncertjének kezdetéig. Döntenem kellett: körbebékávézom a várost alacsonypadlós járművekkel, minimum három átszállással, ami általában két órát igénybe vesz a ritkán járó akadálymentesített autóbuszokkal, vagy nekivágok az ismeretlennek. Az utóbbinál döntöttem. Háromnegyed óra alatt simán beérhetek, és még a koncertről sem maradok le. Irány a 3-as metró!

Annus és Tomi már vártak rám a Corvin negyed környékén. Már csak másfél órám volt a kezdésig, mikor felhívtam őket őrült és spontán elhatározásommal.
Nyitottak voltak.

Bár mindnyájunkban ott volt egy pici aggódás, hogy hogyan jutunk fel a velem együtt 150 kg-os elektromos kerekesszékkel, de közben a nincs lehetetlen is ott lebegett a szemünk előtt.

"Tájékoztatott, hogy esélytelen..."

Mielőtt nekivágtam az útnak, felhívtam a BKV ügyfélszolgálatát, hogy felmérjem a terepet, esetleg valahol nem könnyebb-e kijutnom a metróból. A hölgy nagyon kedves és segítőkész volt, azonnal felhívta a metró fődiszpécserét, majd vissza is hívott.

Tájékoztatott, hogy esélytelen bárhol is feljutnom. Mindenhol lépcső és mozgólépcső akadályoz. Különben is, a metró vezetősége azóta jajveszékel, hogy életveszélyes vállalkozás lenne, nehogy megpróbáljam. Majd a legnagyobb segítőszándékkal a hölgy egy akadálymentes útvonalat kínált fel buszokkal a célpontig. Megköszöntem a kedvességét, de közben pontosan tudtam, hogy már biztos, hogy nekivágok. Már csak azért is, mert azt mondták, hogy esélytelen, meg hátha eljut végre az illetékesekhez, hogy tegyenek valamit az ügy érdekében.

Egy alacsonypadlós busszal már úton is voltam Kőbánya-Kispest felé, ahol elvileg lifttel könnyedén lejutok a metróhoz, és fel is tudok szállni.

Még nem próbáltam, így nem tudtam, mi vár ott rám pontosan, mert sokszor, ami elvileg akadálymentes, közel sem az. Hamar rátaláltam érkezés után a liftre, aminek a gombja ugyan lejjebb van, mint az átlag, de elérni pont nem értem el.

Szerencsémre éppen jött le vele valaki, így gyorsan begurultam. Majd ott álltam benne, hogy most akkor be kéne nyomjam, hova is szeretnék menni. Nem fértem hozzá, így az egy négyzetméteres helyen megfordultam, és hosszas próbálgatás után végre felvillant a gomb. Vette az adást. Míg felértem, tipikus nőként igazgattam a frizurámat a tükörben, amit viszont sikerült jó szintre rakni, én is láttam magam benne. Aztán át a felüljárón, még egy lift, és már meg is érkeztem a metróhoz, ami épp akkor érkezett elém.

Egy férfit megkértem, hogy a szintkülönbségen segítsen át, és már fent is voltam a járművön. Boldog voltam, hogy addig minden nagyjából könnyen ment, de pontosan tudtam, hogy még nem örülhetek teljesen, mert a neheze még hátra van.

Mosoly a metrón

A sok szomorú, szenvedő tekintetű ember között az én szám mégis fülig ért, mert talán furcsán hangzik, de élmény volt utazni. Könnyedén felszállni és gyorsan megérkezni a célhoz, az addigi kétórás, hosszú várakozások után. Egy pár percre teljesen szabadnak éreztem magam, határok nélkül. A Corvin negyednél egy hölgy segített kiszállni.

Tomi nyomott egy puszit, Anna megölelgetett, és nekivágtunk. Legjobbnak láttuk, ha az álló mozgólépcsőre gurulok fel. Annus pillanatok alatt elintézte, hogy beindítsák nekünk a jobb oldalit, miután rágurultam, Tomi megdöntött, Anna meg elölről fogott. És igen! Úton voltunk felfelé! Hatalmas boldogság volt! Még hogy lehetetlen!

Az utána következő sima lépcsőnél egy lelkes fiúcsapat és Tomi ragadott meg, ahogy ők mondták: űrutazunk!

Hatalmas élmény volt, hogy megcsináltuk, amihez nagy köszönet a barátaimnak, a Corvin negyednél aznap este dolgozó kedves és nyitott BKV-dolgozóknak, és az izmos fiúcsapatnak.

• budapest
• érdekességek a világból
• hátrányos helyzet
• bkv
• Terasz