Még hogy nincs képviselői juttatás

4 dolog, amit most is megkapnak

Benzinkártya, iroda, hotel. A telefondíj miatt sem fáj már a fejük.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az új ciklusban a képviselők papíron jóval többet keresnek mint eddig, ám számos kedvezmény megvonásával sokan rosszul járhatnak.

A sajtóban már azt találgatják, mikor változtatják meg a saját magukra vonatkozó szabályokat a parlament elszegényedéstől félő tagjai.

A képviselők meglepődtek

Mint arról már korábban beszámoltunk, közel háromszoros alapbérrel lepte meg az új szabályozás a 2014-től a patkóban helyet foglaló képviselőinket. Ugyanakkor egyeseknek arcára fagyhatott a mosoly, amikor szembesültek, hogy több pluszjuttatás is megszűnik, így akár kevesebb pénz maradhat a zsebükben, mint eddig.

Vége a többszázezer forintot kitevő benzinpénzek osztogatásának, vagy a szintén komoly összegű lakhatási támogatásoknak, melyek visszaélésekre adtak lehetőséget. A lakhatási támogatás ugyanakkor továbbra is nagy összegeket emészt fel, csakhogy már szállodaláncokat gazdagít, nem a képviselők tehetik el kis extraként.

A benzinkártyával már más a helyzet. Azt ugyanis egy akár havi 5500 kilométert biztosító kártyán kapják meg, így azzal szintén nehezebb trükközni, de a központi költségvetést ez minden bizonnyal nem kíméli jobban.

A most kezdődő ciklusban először lesz összeférhetetlen a parlamenti képviselőség és a polgármesteri hivatás. Azonban a polgármesterség helyett a képviselőséget választók még az őszi önkormányzati választásokig biztosan kettős pozíciót tölthetnek be, így elvileg még fél évig két helyről is vehetnek fel bért. A fideszes Gulyás Gergely emiatt benyújtott egy javaslatot, mely kizárna bárminemű egyéb javadalmazást a képviselői apanázson kívül. Hétfőn gyorsan el is fogadta a Ház az új javaslatot. Ez azonban nem csak a polgármesterségre vonatkozhat, de egyéb tevékenyégre is, így a magánszektorban is érdekelt képviselőkkel is sikerül kiszúrni.

Orbán Viktor rosszul keres

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem elég egy irodaház

A Blikk vette észre, hogy a képviselőknek talán már nem elég az eddig megfelelőnek bizonyuló képviselői irodaház. A Jászai Mari téri ingatlan eddig a jóval több képviselőnek és szakértőnek megfelelő létesítmény volt, most azonban 374 000 forint jár minden egyes képviselőnek irodabérlésre. Az persze érthető, hogy az egyéniben bejutottak választókerületükben is szeretnének irodát fenntartani, azonban ez a juttatás a listáról bejutottakra is vonatkozik.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban az anyaság témakörét boncolgattuk. Tényleg az anyukák a rossz, az apukák pedig a jó zsaruk? Magányosak az anyukák a mai világban? Milyen a munkába visszatérő anyák helyzete Magyarországon? Frusztrálóak az anyainfluenszerek? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Semjén Nóra anyainfluenszer, valamint Fehér Ági, a Femina főszerkesztője és Pintér Ada műsorvezető.

Promóció

Ráadásul teljesen érthetetlen, miért állapítottak meg ekkora keretet. Havi 374 000 forintból ugyanis vidéken már egy családi ház is bérelhető. A Blikk számtásai szerint, ha igénybe veszik a képviselők ezt a kis semmiséget, az azt jelentené, hogy egy évben a költségvetés közel 900 millió forintot költhetne el erre.

Az ebből bérelt villákban egyébként fejenként 750 000 forintért alkalmazhatnak havonta asszisztenseket, szakértőket a politikusok.

Ajándék telefonhoz ajándék hívások

Megtudtuk azt is, a képviselőknek meglehetősen előnyös mobiltelefon-előfizetés jár. A Magyar Telekom Nyrt. havi röpke 2400 forintért korlátlan beszélgetést biztosít minden hálózat irányába, miközben 60 darab sms-t is tartalmaz a csomag. Ezzel a magánemberek számára kínált csomagok képtelenek felvenni a versenyt, főleg ha azt nézzük, hogy döntéshozóink csúcstelefont is kaptak a zavartalan és minőségi munkához. Persze azt is bérmentve.

Fotó az ülésteremről: Parlament.hu.

Ezt is szeretjük