Kamu a leghíresebb idézet az interneten: te is megosztottad?
Ismered Einstein egyik leghíresebb mondatát? Kiderült, hogy nem is tőle származik.
Az idézetek mára szerves részei az internetnek, sokan szívesen olvasgatják őket az erre szakosodott honlapokon, sőt, a közösségi oldalaikon is megosztják a kedvenc velős, elgondolkodtató vagy éppen humoros soraikat.
Ám a bölcs gondolatok mellett gyakran olyan szerző neve áll, aki sohasem mondott - vagy írt - olyasmit, amit a nevével terjesztettek el. Összegyűjtöttük a leghíresebb idézeteket, amiket kamu forrásokkal népszerűsítettek.
Einstein jóstehetsége
"Félek attól a naptól, amikor a technológia fontosabb lesz, mint az emberi kapcsolatok. Lesz a világon egy generációnyi idióta."
Albert Einstein
Sokan elcsodálkoztak rajta, hogy miként lehet, hogy a tudós száz évvel előre megjósolta az Y generáció sorsát. Volt, akinek ez meg sem fordult a fejében, csak bőszen helyeselt, és már kattintott is a megosztásra, lehetőleg egy olyan képpel együtt, amin okostelefont nyomkodó fiatalok szerepelnek.
Valójában azonban semmilyen hiteles forrás nincs, ahol Einstein nevével szerepelne ez a mondat, és még a Wikipédia idézettárában is ismeretlen eredetűnek nyilvánították a szöveget.
6 híres fotó, ami hamisítvány
Vannak esetek, amikor még a fényképeknek és a saját szemednek sem hihetsz. Gondoltad volna, hogy a következő hat híres fotó csak hamisítvány?
Churchill és a statisztika
"Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok."
Winston Churchill
Egy német férfi, Werner Barke évek óta kutatja a fenti mondat forrását, ami állítólag a néhai brit miniszterelnök szájából hangzott el. Barke munkálatai során semmilyen bizonyítékot nem talált arra vonatkozóan, hogy az idézet tényleg Churchilltől származik, sőt, kiderült, hogy Angliában nem is ismerik.
Széchenyi sem mondott ilyet
"Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba…"
Széchenyi István
A mindig aktuális és sokat idézett gondolatsornak valóban köze van Széchenyihez, de csak annyi, hogy a róla íródott életrajzi könyvben szerepel. Surányi Miklós 1936-ban írta az Egyedül vagyunk című művet, ennek második kötetében hangzik el egy vita közben.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Még a paródia sem igaz
"Az a baj az interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudhatjuk biztosan, kitől származnak."
Petőfi Sándor
Valószínűleg ez a legigazabb, saját magát alátámasztó - egyébként pont a fentiekhez hasonló esetekre célzó - vicces idézet, mert ahogyan az urbanlegends.hu kinyomozta, az eredeti poénban nem Petőfi Sándort tüntették fel értelmi szerzőnek, hanem Abraham Lincolnt.
OLVASD EL EZT IS!
- internet
- átverés