Szégyen! Milliárdokat szórtak el a pártok, de jótékonykodni nem akartak
Plakátokra bőkezűen költöttek, jótékonyságra alig.
Bár a hivatalos, Állami Számvevőszékhez benyújtott elszámolások tartalmát egyelőre nem ismerjük, az várható, hogy ez alapján minden párt a törvényben előírt összegeket költötte el a kampány során.
Az Átlátszó.hu a Transparency Internationallel és a K-Monitorral azonban osztott-szorzott, és leleplezte a pártok valós kampányköltéseit.
Nem volt elég az egymilliárd
A beszámolóban rögtön a legszembetűnőbb, hogy a nagy pártok jócskán túllépték a törvény által előírt költségplafont. A parlamentbe jutott alakulatok közül csak az LMP tartotta magát az előírt 995 millió forinthoz, melyből 700 millió forint állami forrás állt rendelkezésre.
A Fidesz és a KDNP költségei messze meghaladják minden más pártét. Ha nem számítjuk bele a kormány közeli Civil Összefogás Fórum - CÖF - és a Kormányzat összesen jó egymilliárdos költségeit, a kormánypártok még úgy is túlköltekeztek, 2 milliárd 780 millió forintot adtak ki a kasszából a kampány során.
A második a sorban a baloldali Kormányváltás, itt az öt ellenzéki párt együttes költségei ugyan jócskán elmaradnak a kormánypárti bőkezűségtől, ám még így is nagyjából 50%-os a túllépés. A Jobbik fizetési hajlandósága közel 300 millió forinttal volt nagyvonalúbb a megengedettnél.
Jótékonykodásra nehezen nyílik a kassza
Böngésztünk a részletes tételek között, és szembetűnő volt, hogy a legtöbb pénz a köztéri plakátokra ment el. A felmérés szerint a kormánypártok, a kormányváltók és a Jobbik is csak ezzel a tétellel egyenként átlépte a közel egymilliárdos határt.
A költségeket messze legnagyobb mértékben az óriásplakátok dobták meg, ám ezek áráról nem kötelesek beszámolni a pártok, így hivatalosan aligha lesznek tetten érhetők.
A nagy bőkezűség közepette amire alig ment pénz, az a karitatív tevékenység. Ezt nem tarthatták kampánytechnikailag annyira fontosnak, ugyanis minden induló pártot beleszámítva a 13 millió forintot sem érte el az e célra kiadott mennyiség. Ennél az összegnél még kampánynyitó és -záró rendezvényekre is jóval többet, közel 36,5 millió forintot fordítottak az induló szervezetek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Érdeklődtünk a pártoknál, pontosan mit takar ez az elhanyagolt ágazat egy kampány során. "Ezeket az eseményeket jellemzően az egyéni képviselőjelöltek csapatai szervezték, így nincsen róluk központi nyilvántartás, ám jellemzően ételosztásokról, jótékony célú adományok gyűjtéséről, tanácsadásról, egészségügyi, szociális és gyermekellátó intézmények támogatásáról volt szó. A költségük egyébként általában nem érte el a becslésben szereplő mértéket"- kaptuk válaszként Ferencz Gábortól, a szocialisták sajtófőnökétől. "Mi is szeretnénk tudni a pontos választ erre, mert mind a végkövetkeztetésében, mind a részleteiben szerintünk hibás az említett szervezetek számítása"- állt a Jobbik válaszában.
Az említett pártokon kívül még a többi érintett szervezetet is megkerestük a kérdéseinkkel, azonban érdemben más nem válaszolt. Az Együtt-PM a kampányköltéseinek nyilvános listáját küldte el válaszként, azonban ezen nem találtunk hasonló tételt.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán.
Grafikon: kepmutatas.hu.
OLVASD EL EZT IS!
- országgyűlés
- kövér lászló
Gyurcsány fizetését emelte a Fidesz
- pénz
- kormány
Nem túl szép! 80% felett az államadósság
- csalás
- választások