Jogosítványt szeretnél? Már nem úgy megy, mint régen!

A feltételek

Változtak a határidők, a jelentkezés menetét viszont megkönnyítették. Olvass tovább a részletekért!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 17. születésnapod előtt három hónappal már mehetsz KRESZ-tanfolyamra, 17 éves kortól pedig forgalmi vizsgát is tehetsz - ezek az életkori feltételei a B-kategóriás, vagyis személyautó vezetésére szóló jogosítvány megszerzésének.

A múlt hónapban azonban szigorítottak néhány feltételen, amiről eddig csak kevés helyen hallhattál. Összegyűjtöttük a legfontosabb változásokat.

Rövidültek a határidők

Legutóbb augusztus közepén változtattak a jogosítványszerzés feltételein - az akkori rendelet szerint a KRESZ-tanfolyam megkezdésének napjától számítva legkésőbb kilenc hónapon belül jelentkezni kell az elméleti vizsgára, és ugyanezen naphoz képest maximum egy éven belül teljesíteni is kell azt.

Ám a Tanulóvezető.eu szakmai portál kiszúrta, hogy a januárban elfogadott és februártól hatályos szöveg szerint nemcsak a vizsgára való jelentkezésre szól a kilenc hónapos határidő, hanem legalább az első vizsgán is meg kell jelenni a tanfolyam első napjától számított háromnegyed éven belül - írja az Origo.

Ezt a változtatást mindenféle különösebb beszámoló nélkül eszközölték. Ha a kiszabott határidőt nem tartod be, a tanfolyam elévül, és a jogosítvány megszerzéséhez meg kell ismételned az egész képzést.

9 dolog, amihez jogod van a suliban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Egyéb változások

Míg a vizsgaidőpontokat szigorították, a jelentkezés menetén könnyítettek: most már beiratkozhatsz orvosi alkalmasságról és alapfokú iskolai végzettségről szóló igazolás felmutatása nélkül - elég, ha nyilatkozol róluk.

Az Origo.hu augusztusi értesülései szerint a vezetői engedély megszerzéséhez "az előírt óraszámok mellett az egyes vizsgakategóriák esetében kötelező - kilométerben meghatározott - menettávolságokat is teljesíteni kell. Ez B-kategória esetében a jelenleg alkalmazott 30 óra mellett 580 kilométert jelent."

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezen kívül a forgalmi vizsga során a gazdaságos és környezetbarát vezetésre is figyelni kell - ez annyit tesz, hogy a vizsgabiztos figyeli a fékezést, a sebességváltások időzítését, a gyorsítás módját, valamint a percenkénti fordulatszámot is.

Ezt is szeretjük