A kietlen jemeni táj, ahol kilyukadt a föld: a rejtélyes képződményt a démonok börtönének nevezik
A jemeni lyuk a mai napig kétségek között tartja a tudomány embereit.
Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok.
Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp olyan, mintha csak kilyukadt volna.
Különös hiedelmek övezik
A Barhút földjén éktelenkedő lyuk nemcsak a kutatóknak okoz fejtörést, de a helyieket is hosszú ideje foglalkoztatja. Ahogyan az lenni szokott, az egyszerű emberek maguk fogalmaztak meg magyarázatokat, hiedelmeket az ismeretlen valami definiálására.
Elgondolásaikat a helynek adott nevek őrzik. Egyik hiedelmük azt mondja, a lyuk voltaképpen démonok számára létesült börtön, ahol a gonosz lények lakoznak. Másik vélekedésük szerint a képződmény nem más, mint a pokol kútja. Babonát is szőttek köré: aszerint a lyuk mindent beszippant, ami csak megközelíti. Úgy gondolják, hogy a hely maga is átkozott: aki ide ellátogat, azt balszerencse fogja üldözni.
Elképesztő paraméterek, beláthatatlan mélység
A lyuk nem véletlenül keltette fel az emberek érdeklődését, hiszen belseje koromsötét, mérete pedig valóban óriási: mintegy 30 méter az átmérője, mélysége pedig 100-250 méter is lehet. Az utóbbi számot azért nem tudják pontosan meghatározni, mert eddig senkinek, sem ide látogató felfedezőknek, sem jemeni kutatóknak nem sikerült elérni az aljáig.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Noha többször próbálkoztak, 50-60 méternél sosem jutottak lejjebb. Próbálkozásaik elé a körülmények gördítettek akadályt, odalent ugyanis igen kevés oxigén, mindeközben pedig elviselhetetlen, romlott tojásra emlékeztető bűz van. Vajon valamilyen folyadék, esetleg gázok teszik, vagy mindkettő? Egyelőre nincs magyarázat.
Egy helyi férfi, Ammar Hashem Mohammed Osman beszámolója szerint annak idején a közelben katonáskodott, és kutat kellett ásniuk nem messze a lyuktól. Amikor azonban elindították a szivattyút, fekete, kátrányszerű folyadék jött a kútból. Feltételezése szerint a lyuk mélyén is hasonló anyag lehet. Amíg azonban a kutatók nem jutnak a képződmény mélyére, addig semmi biztosat nem lehet tudni a misztikus lyukról.
Az Alvilág kapuja
A következő cikkben arról a különös repedésről olvashatsz, mely Szibériában található, és az Alvilág kapujának nevezik.
OLVASD EL EZT IS!
- érdekesség
- természet
Lenyűgöző színekben pompázó jéghegyek a sarkvidéken: hogy lehet, hogy nem fehérek?
- történelem
- érdekesség