Ma avatják szentté II. János Pál pápát
Egész héten zajlottak a megelőző események.
A mai napon, április 27-én avatják szentté Rómában, a Vatikánban II. János Pál és XXIII. János egykori pápákat.
A vasárnapi ünnepséget több napos egyházi eseménysorozat előzte meg, mint például a kedden tartott sajtótájékoztató a boldoggá, illetve szentté avatás eljárásáról, valamint arról, hogy miért lett szent belőlük.
Még applikáció is indult
II. János Pál szentté avatásának ügyét a pápa kanonizációs ügyeinek posztulátora, a lengyel Slawomir Oder vitte előre. A megelőző eseményeken részt vett II. János Pál személyi titkára, Stanislaw Dziwisz krakkói érsek, az egykori vatikáni szóvivő, Joaquín Navarro-Valls, aki a pápa oldalán töltött éveket idézte fel.
A szentté avatás eseményére több ezer újságírót vártak, ezért a VI. Pál vatikáni audienciateremben nyitottak sajtóközpontot. Az eseményeket nyomon lehet követni ezen a honlapon, közösségi oldalakon, valamint okostelefonokra letölthető alkalmazáson is.
Több nyelvű templomok állnak rendelkezésre
Az eseményre rengeteg zarándokot is várnak, ezt bizonyítja, hogy szombat éjszaka a római városközpontban található összes templom nyitva tartott éjszaka az imádkozni vagy gyónni vágyók számára. Külön-külön templomot kaptak a lengyel, spanyol, angol és francia nyelvű hívők, de az arab nyelvűeknek is külön templomot biztosítottak.
A szentté avatás szertartása a Szent Péter téren délelőtt tíz órakor kezdődik, a résztvevőket, zarándokokat pedig reggel fél hattól engedik be a térre. A hatalmas tömegre készülve a Vatikán környékét már szombaton elzárták az autós forgalom elől. Az ünnepi szertartást Róma különböző pontjain 14 óriáskivetítőn követhetik a hívők. A misét közvetítik lengyel, francia és angol nyelven is.
A két korábbi pápa szentté avatását még tavaly júliusban jelentette be Ferenc pápa. A szentté avatást a boldoggá avatás előzi meg, ami azt jelzi, hogy az elhunyt pápa hitvalló volt, tehát hősies fokban gyakorolta az erényeket, vagy vértanú volt, tehát életét áldozva tett tanúságot Krisztusba vetett hitéről.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kettő közötti különbség, hogy a boldoggá avatás esetén az egyház megengedi, amíg a szentté avatás esetén elrendeli az elhunyt hivatalos tiszteletét. Továbbá a szentté avatás előfeltétele, hogy a boldoggá avatás után csoda történjen.
Ha a csoda a kivizsgálása során hitelesnek bizonyul, akkor egy összefoglaló Compendium készül, amit minden Rómában tartózkodó bíboros és püspök véleményez. A szentté avatást tanúsító latin nyelvű hivatalos dokumentumról, a Litterae Decretalesről a Kongregáció gondoskodik. II. János Pál pápa 2005-ben halt meg, 84 éves korában, utódja, XVI. Benedek pápa avatta boldoggá 2011 májusában.
II. János Pál pápához több csodát is kapcsolnak, az első egy Parkinson-kórban szenvedő francia nővér, Marie Simon Pierre csodálatos, magyarázat nélküli felgyógyulása volt, a másik pedig egy beteg Costa Rica-i asszony szintén megmagyarázhatlan, hirtelen állapotjavulása.
Képek forrása: II. János Pál idősen - wikipedia.org/José Cruz, a pápa temetése - wikipedia.org; főkép és mobilon megjelenő kép - a pápa fiatalabb korában - karoljozef.blogspot.hu, Vatikán - hu.wikipedia.org, Diliff.
OLVASD EL EZT IS!
- foci
- közlekedés
Ferenc pápa elkáromkodta magát
- pápa
- külföld
7 ok, ami Ferenc pápát a legmenőbb egyházfővé emeli
- vallás
- pápa