"Nevetséges" - Íme, a szakemberek véleménye a kávé- és a söradóról

Oláh Ibolya dietetikust és Zacher Gábor toxikológust kérdeztük az új adókról.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kormány népegészségügyi termékdíjat vet ki a kávéra, az ízesített sörre, az alkoholos üdítőkre és röviditalokra. A kávét azért adóztatnák meg, mert "koffeintartalma miatt túlzott fogyasztása egészségügyi kockázatot jelent". Az alkoholos italokat pedig azért, mert egyrészt cukrot tartalmaznak, másrészt a fiatalok is szívesen fogyasztják, így tulajdonképp segít az alkoholra való rászokásban - írja a HVG.hu.

Oláh Ibolya dietetikus a kávé megadóztatásával kapcsolatban elmondta: az érv, amit felhoznak, azaz, hogy túlzott fogyasztása egészségügyi kockázatot jelent, gyakorlatilag bármelyik élelmiszerre igaz.

Tény, hogy a túlzott fogyasztás a kávé esetében szívritmuszavart okozhat, de egyrészt az, hogy mennyi a túlzott mennyiség, egyénenként változó, másrészt, arról sem szabad megfeledkezni, hogy a kávé kis mennyisségben kifejezetten egészséges: elősegíti az emésztést, javítja a koncentrációt.

Az egészséges hatást mi sem bizonyítja, mint hogy a sportolók is használnak koffeintablettát kis mennyiségben.

Nevetséges érv

Oláh Ibolya az ízesített sörökre vonatkozó érvet "nevetségesnek" nevezte. Mint mondta, a limonádé is tartalmaz cukrot, ennyi erővel azt is meg lehetne adóztatni cukortartalma miatt.

- Szénhidráttartalma mindennek van. A sört azért szokták kritizálni, mert a kalóriatartalma magas, de a sörhas elsősorban azért alakul ki, mert az illető egyébként is olyan életmódot folytat, ami elhízáshoz vezet - magyarázta a szakember.

Oláh Ibolya hangsúlyozta, a sör a kávéhoz hasonlóan kisebb mennyiségben egészséges, a benne lévő B-vitamin a hajnak és a körömnek is jót tesz.

A szénhidráttartalom ajánlott napi bevitelével kapcsolatban a szakember elmondta, elég nehéz meghatározni, az mindenesetre biztos, hogy ha valaki két ízesített sört elfogyaszt, azzal nem visz be annyi cukrot a szervezetébe, ami növelné az elhízás kockázatát.

- Milliónyi más tényező van, ami hozzájárul ehhez - szögezte le a dietetikus, hozzátéve, hogy ha valaki megeszik egy fagyit, akkor az ugyanannyira járul hozzá az elhízáshoz, mint az ízesített sör.

A toxikológus sem érti

Zacher Gábor toxikológus kérdésünkre elmondta, "nem hisz abban", hogy az ízesített sörök segítenének az alkoholra való rászokásban, és ezek teremtenék meg az alapot az alkoholizmusra. Sőt, a toxikológus szerint inkább igyon a gyerek egy 2%-os alkoholtartalmú italt, mintsem valami töményet, például pálinkát.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Az a mennyiségű alkohol, ami az ízesített sörökben benne van, a "nem árt" kategóriába tartozik. A mi korosztályunk is sörözött kamaszkorában, és nem hiszem, hogy emiatt lennének többen alkoholisták - vélekedett.

Ezt is szeretjük