Ő volt IV. Károly, az utolsó magyar király: ma 105 éve koronázták a Mátyás-templomban
1916. december 30-án koronázták IV. Károlyt Magyarország királyává.
Ferenc József alakja és szerepe a magyar történelemben még azoknak is világos, akik ezen a területen kevéssé járatosak. Hogy az az Osztrák–Magyar Monarchia első uralkodóját ki követte a trónon, az azonban sokak számára csak homályos foltként dereng.
Nem véletlen, hiszen IV. Károly uralkodása mindössze két évig tartott, koronázására pedig az első világháború idején, 1916. december 30-án került sor.
Így került a trónra IV. Károly
1887. augusztus 17-én született Habsburg-Lotaringiai Ottó és Wettin Mária Jozefa első gyermekeként. Nem szánták a trónra, és nem készült vezető államférfinak, mivel születésekor még sokadik volt a trónutódlási sorban. Ferenc József császár egyetlen fia, Rudolf azonban harmincévesen öngyilkos lett, és a trón következő várományosai is sorban kihullottak előle. Ferenc József öccse, Károly Lajos egy szentföldi utazás során fertőződött és halt meg tífuszban. Őt fia, Ferenc Ferdinánd követte volna a trónutódlási sorban, ám az ellene elkövetett 1914-es szarajevói merénylet vezettet végül az I. világháború kirobbanásához. Ferenc József császár a világháború kellős közepén, 1916 novemberében elhunyt. Ekkor került a képbe IV. Károly, akinek 1906-ban elhunyt édesapja, Ottó Ferenc főherceg, a szarajevói merénylet áldozatául esett Ferenc Ferdinánd testvére volt. Tehát IV. Károly az elhunyt uralkodó, Ferenc József unokaöccsének a fiaként került a trónra.
Békepárti uralkodó
Koronázására viszonylag hamar, 1916. december 30-án került sor Budapesten, a Mátyás-templomban. A koronázások történetében először fordult elő, hogy nemcsak a császári, de a magyar himnusz is felcsendült. Az ünnepélyes, ám a háború árnyékában zajló ceremónia során feleségét, Zita császárnét is magyar királynévá koronázták. IV. Károly uralkodói stílusát áthatotta erős istenhite, szociális érzékenységét a kortársak és az utókor is elismerte.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Békepárti uralkodó lévén az Osztrák-Magyar Monarchiát igyekezett mielőbb kiléptetni az I. világháborúból, már 1917 tavaszától különbékére törekedett. A világháború lezárását követően azonban 1918. novemberében Ausztriát és Magyarországot köztársasággá kiáltották ki. Így IV. Károly alig kétévnyi uralkodás után, bár le nem mondott, de eckartsaui nyilatkozatában elfogadta az új államformát. Családjával, feleségével és nyolc gyermekükkel Svájcban telepedtek le. Két évvel később, 1922-ben azonban az egész Európában tomboló spanyolnátha az utolsó magyar királyt is elragadta.
Magyar királynék kvíze
Tudod, hogy ki volt az első vagy az utolsó magyar királyné? És azt, hogy ki volt Mátyás király első felesége?
Képek: Getty Images Hungary