A kamerán keresztül figyelhet téged a telefonod: a szakértők szerint ez lesz a jövő

A jövő telefonja mesterséges intelligenciával fog működni.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Huawei bemutatta a mobiltelefonok jövőjére vonatkozó vízióját a CES® 2017 szórakoztatóelektronikai kiállításon: a mesterséges intelligencia által működtetett Intelligens Telefonok koncepcióját. A rendezvényen emellett a Huawei bejelentette, hogy legújabb prémium okostelefonja, a Mate 9 az Amerikai Egyesült Államokban is elérhető lesz januártól.

A rendezvényen Richard Yu elmondta, hogy hamarosan a digitális eszközök egy új evolúciós korszakába lépünk - eleinte a személyi számítógépek biztosítottak számunkra információforrást, majd az internet következett, amelyen már meg is oszthattuk egymással az információt. Ma pedig egy olyan korban élünk, ahol minden digitális kapcsolatban áll - Richard Yu ezt intelligens világnak nevezi, ahol a készülékeink folyamatosan érzékelik és gyűjtik a környezetükből érkező adatokat.

Az Intelligens Telefon

Yu szerint a mesterséges intelligencia integrálása napjaink okostelefonjaiba nagy lökést ad majd nekünk ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a mobilok következő korszakához: az intelligens telefonokhoz. Ezek a mesterséges intelligencia által működtetett eszközök képesek lesznek arra, hogy előre észleljék, mire lesz hamarosan szükségünk.

Richard Yu a rendezvényen elmondta, milyen dizájn szükséges az intelligens telefon megalkotásához, például ezeknek a készülékeknek fejlett számítógépes kamerákra lesz szükségük, hogy lássák és megértsék a környezetüket. Emellett okos és fejlett mikrofonokkal kell majd ellátni őket, hogy rögzíthessék és azonosíthassák a környező hangokat. Nagy szükség lesz kiváló akkumulátor-üzemidőre is, hiszen a készülékeknek hatalmas mennyiségű információt kell majd feldolgozniuk.

A Huawei, hogy felgyorsítsa az intelligens telefon fejlesztését, olyan területeken dolgozik, mint a szenzortechnológia, a machine learning, azaz a gépek önálló tanulása, az adatkezelés és a chipsetek. A Huawei hiszi, hogy ezekkel a fejlesztésekkel a jövő intelligens telefonja egyesíti majd a digitális és az emberi intelligenciát, így jobbá teszi tulajdonosa életét.

- Jelenleg az emberek okostelefonjaikat használják ahhoz, hogy a digitális világhoz kapcsolódjanak. A jövőben azonban az intelligens telefon mindezt megváltoztatja. A készülék önmagunk kiterjesztése lesz, nélkülözhetetlen része az életünknek, amely szükségleteinkhez igazodik majd, és fennakadás nélküli kapcsolatot biztosít számunkra a digitális és a valódi világgal is - mondta el Richard Yu.

A Mate 9 család elérhető az Egyesült Államokban is

Az eseményen Richard Yu elmondta, hogy a Huawei legújabb prémium okostelefonja, a Mate 9 az Amerikai Egyesült Államokban is elérhető lesz januártól. A vállalat emellett bejelentette, hogy az új, innovatív technológiák fejlesztésének felgyorsítása érdekében úttörő együttműködésbe kezdett az Amazonnal és a Google-lel.

A Huawei Mate 9 lesz az első olyan okostelefon, amin elérhető lesz az Amazon saját, Alexa nevű virtuális asszisztense - az Amazon Alexa Magyarországon egyelőre nem elérhető. A Huawei Mate 9 Pro és a Huawei Porsche Design Mate 9 pedig a vállalat első Google Daydream-kompatibilis készülékei lesznek - mondta el Yu. A vállalat készülékein a Daydream kiváló minőségű virtuális valóság technológiát tesz elérhetővé a felhasználók számára.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A Google virtuális és kiterjesztett valóságért felelős csapatának üzleti és működtetési alelnöke, Amit Singh kiemelte, hogy a Google és a Huawei egy közösen fejlesztett okostelefonos kiterjesztett valóság technológiát biztosít majd a Huawei készülékein, amely a Project Tango mozgáskövető, területfeltérképező és mélység megállapító technológiáival fog működni.

- A célunk, hogy a jövőbe tekintő iparági szereplőket összefogva egy elit ökoszisztémát hozzunk létre, és ezáltal olyan termékeket fejleszthessünk felhasználóink számára, amelyek jelentősen javítják digitális kapcsolódási lehetőségeiket - nyilatkozta Richard Yu.

Ezt is szeretjük