Rejtett betegséget lepleznek le az Insta-fotók: még a szűrő is árulkodik

A képek olyat is elárulnak készítőjükről, amiről még ő maga sem tudott.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tudósok állítják, hogy a közösségi oldalakra feltöltött fényképek jóval többet mutatnak a készítő aktuális lelkiállapotáról, mint amennyit szeretne. Kimondottan Instagram-fotókat vizsgáltak ebből a szempontból.

Egyes szakemberek addig a merész kijelentésig is elmentek, hogy az Insta-képeket még akár a mentális és lelki eredetű problémák diagnosztizálásához fel lehet használni.

Megdöbbentő tanulmány a közszemlére tett fényképekről

A Harvard- és a Vermonti Egyetem kutatócsoportja 43 960 darab fotót gyűjtött be a fotómegosztó 166 felhasználójától, akiknek a fele később elmondta, hogy az elmúlt három évben klinikai depresszióval kezelték őket. A szakemberek az úgynevezett vörös zászlókat keresték a fotókon, melyek megmutatták a lelki problémákra utaló képi jeleket. A vizsgálódást olyan korábbi pszichológiai tanulmányokra alapozták, melyek a boldog és boldogtalan emberek sajátosságait elemezték, a fény-árnyék, szín és tónus használatát illetően.

Depresszióra utaló jelek a képeken

Fontos jel, ha a képek jóval sötétebb tónusúak az átlagosnál, szürkés és kékes árnyalatúak inkább. Nagy százalékban fekete-fehérek az ilyen fotók, a kedvelt szűrő az Inkwell, amivel hasonló hatásokat lehet elérni. Ezeknek a felhasználóknak kevés online ismerősük és lájkolójuk van, mivel visszavonultak a szociális kapcsolatoktól.

A szomorú szelfik mögött általában a készítő lelki és érzelmi küzdelmei állnak. A depresszióra hajlamos emberek oldalai kevés arcképet tartalmaznak, ami viszont jellemző azokra, akik jól érzik magukat a bőrükben.

Lenyűgözőek a világ első színes fényképei: alig mások, mint a mostaniak

Nézegess képeket!

Elolvasom

Segítenek a képek a diagnózisban

Dr. Christopher Danforth, a Vermonti Egyetem professzora elmondta, hogy az egyre növekvő számú társadalmi interakció során szükség van olyan online és elektronikus algoritmusokra, melyek a mentális agyműködést elemzik.

Ezek segítségével ugyanis képesek lehetnek a szakemberek olyan pszichés problémák beazonosítására, melyek miatt a posztoló rejtett és tudatalatti módon segítséget kért a közösségi oldalon. Egy olyan alkalmazást képzeltek el, mely az ember online megnyilvánulásait követve figyelmeztetne az esetleges pszichés problémákra, még mielőtt azokat észlelné maga a felhasználó.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Figyelni kell a lelki problémák jeleit a képeken

Dr. Andrew Reece, a Harvard Egyetem vezető szerzője szerint noha kicsi volt a mintavételi csoport mérete, azon belül mégis megbízhatóan lehetett megfigyelni és elkülöníteni a depressziós és a nem depressziós egyének közötti közösségi médiaszakaszok különbségeit.

Ezek a bizonyos pszichés defektekre utaló jelek észrevehetőek voltak a lelki problémák klinikai kórmegállapítását megelőző állapotnál is. A konklúzió az volt, hogy a szociális médiát a mentális egészségügyi problémákkal küzdő emberek diagnosztizálására is lehetne használni. A kutatás teljes eredményeit a nyílt hozzáférésű EPJ Data Science kiadványban tették közzé. 

Ezt is szeretjük