Ingyenesen juthatsz jogosítványhoz márciustól, ha ez igaz rád: hamarosan döntenek a tervezetről
Már egyeztetésre bocsátották a kormányrendelet-tervezetet.
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott kormányrendelet-tervezet szerint a gyermekvédelmi gondoskodásban élők is jogosultak lehetnek az ingyenes jogosítványra hamarosan.
Ingyenes jogosítvány márciustól
Az állam támogatást adna a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek, valamint fiatal felnőttek számára a „B” (személygépkocsi) és „C” (tehergépkocsi) kategóriás vezetői engedély, illetve a Gépjárművezetői képesítési igazolvány (GKI) megszerzésében, írta meg a Dívány az Infostart cikke alapján.
A jogosítvány megszerzéséhez adott támogatás a tervezet szerint kiterjed majd a képzések díjára és a vezetői engedély kiállításának költségére is.
A rendelet célja, nem más, mint hogy növelje a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok mobilitását, valamint foglalkoztathatóságát azzal, hogy átvállalja a vezetői engedély megszerzésével kapcsolatos képzési és vizsgadíjakat.

Az érintett fiataloknak a következőkért nem kell majd a tervezet értelmében fizetnie:
- vezetési gyakorlat,
- elméleti vizsga,
- elsősegélynyújtás,
- közlekedési alapismeretek.
Ezzel támogatná az állam a gyermekvédelemben élők munkaerőpiaci esélyegyenlőségét, a társadalmi integrációját, és önálló életkezdését. A rendszer biztosítja a támogatás átláthatóságát, egységes kezelését, valamint a kapcsolódó költségek állami fedezetét is.
A támogatás jogosultsági köre kizárja a javítóintézeti nevelésben részesülőket és az utógondozói ellátásból érintett javítóintézeti fiatalokat.
Az elszámolás és támogatás igénylése a fenntartó által előlegezett költségek megtérítésére vonatkozik, és független attól, hogy végül az arra jogosult sikeresen teljesíti-e a képzést és vizsgákat. A rendelet a tervek szerint 2026. március 1-jén lép hatályba, a támogatás ráadásul visszamenőlegesen is igényelhető 2026. január 1-jétől kezdődően, fogalmaz a cikk.
Több mint félnapos leállás jön az egyik legnagyobb hazai banknál: a netbank is szünetelni fog
Sok szolgáltatás lesz elérhetetlen.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- változás
- böngésző
















