Kósa Lajos: kényes helyzetben volt a kormány
Lassan fél éve húzódik a tárgyalás, amire Orbán azt mondta, akár egy nap alatt vége lehet. Nosztalgiázunk.
Ismét egyre többen emlegetik a "török kártyát" a magyar EU-IMF megállapodás kapcsán, ami annyit jelent, hogy elemzők szerint a magyar kormány - akárcsak a török - valójában nem is akar megállapodni az IMF-fel, csak az időt húzza, ezzel nyugtatva a befektetőket addig, míg nem javulnak a külső körülmények, ami után meg már nem is lesz szükségünk rájuk.
Ezt a kormányzat határozottan cáfolja, az mindenesetre biztos, hogy már öt hónapja tárgyalunk úgy a valutaalappal, hogy érdemi előrelépés nem történt, pedig a kormány Fellegi Tamás személyében még egy tárca nélküli minisztert is kinevezett a tárgyalások elősegítésére.
Mivel közeleg az IMF és Magyarország kapcsolatának féléves évfordulója, összegyűjtöttük a történet legszebb pillanatait, Kósa Lajos nyilatkozatától Orbán Viktor miniszterelnök szavain át Lázár János Fidesz-frakcióvezető kommunikációs bravúrjáig. Természetesen Matolcsyt sem hagyjuk ki a sorból.
Hát, így kezdődött: "nincs realitása annak, hogy hitelt kérjünk"
- Nem mi hívtuk Magyarországra a Nemzetközi Valutaalap szakértői delegációját, hanem magától idejött, kértek időpontot, mi adtunk.
Kényes helyzetben volt a kormány, mert ha meg nem beszélünk velük, akkor az a kritika éri a kabinetet, hogy mekkora bunkók vagyunk, hogy nem is beszélünk velük.
Nincs realitása annak, hogy a kormány újra hitelcsomagot kérjen a valutaalaptól - mondta ezt még 2011 októberében Kósa Lajos, amikor az IMF nem a hitel, hanem csak egy ellenőrzés miatt járt Magyarországon.
Aztán jött Matolcsy György
- Már csak azért sem lehet az IMF-re hangolni, mert mélyen elleneznek minden olyan programot, magyarországi döntést, amely kihozza a bankok csapdájából az embereket.
Úgyhogy ez a hárombetűs intézmény minden egyes intézkedésünket ellenzi, így hát, ha nem is rá, hanem ellene hangoljuk a kormányzati politikát - közölte 2011. november 14-én Matolcsy György.
- Ha az IMF visszajön, én el - erősített rá másnap Orbán Viktor.
Pár nappal később...
- Megkezdjük a tárgyalásokat az IMF-fel egy új típusú együttműködésről - mondta ki, vagyis írta le parlamenti beszéde után nem egészen három nappal a bűvös három betűs szót Matolcsy György.
- Ha a körülmények megváltoznak, akkor alkalmazkodni kell hozzájuk. Lehet tudni, hogy bizonyos programokban nem fogadjuk el az IMF álláspontját, de az IMF-fel való szakítás sosem merült fel - magyarázta másnap Kósa Lajos, hogy miért van realitása mégis annak, hogy az IMF-hez fordulunk.
Aztán csak telt, múlt az idő
- Az IMF-nek az a dolga, hogy tagországainak szükség esetén hitelt, garanciát nyújtson, mi most egy biztosítékot kérünk, ha úgy tetszik, a saját bankunkkal tárgyalunk - tette helyre később a szerepeket Orbán Viktor, aki ekkor még nem tudta, hogy a saját bank csak úgy, hirtelen távozni fog.
- Meg tudom érteni, hogy valaki hazautazik, és nem Budapesten várja a Jézuskát - reagált a hírre a karácsonyi lázban égő Lázár János, akinek igaza lett, az IMF visszajött, de hivatalos tárgyalásról egyelőre nem esett szó, holott Orbán Viktor maga mondta, hogy a megállapodáshoz egy nap is elegendő.
Egy nap. Január vége. Március vége
- Egy nap alatt is meg tudunk állapodni az IMF-fel - közölte decemberben Orbán Viktor.
- Január végére akár három-négy évre szóló, 15-20 milliárd eurós hitelkeretről szóló megállapodás is létrejöhet a Nemzetközi Valutaalappal - bizakodott vele együtt Varga Mihály.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Leghamarabb márciusra lehet IMF-megállapodás - mondta januárban a politikus, majd áprilisban azt, hogy Magyarország még nem jutott közelebb ahhoz, hogy megkezdődjenek az IMF-tárgyalások.
- Két hónapja ott ülök a tárgyalóasztalnál, csak nem jönnek, ez a baj - segített a megértésben Orbán Viktor.
De talán majd most!
- Már csak egy lépés hiányzik az IMF-tárgyalások elindulásához - közölte aztán április 18-án a Nemzetgazdasági Minisztérium. Hogy ez tényleg így lesz-e, meglátjuk. Mi megjegyeztük, és visszaszámolunk, még ha ehhez lépésmérőt is kell vásárolnunk.
OLVASD EL EZT IS!
- schmitt pál
- imf
Újra terítéken a Geréb-ügy, jön az IMF
- imf
- kormány