Tragikusan fiatalon halt meg az igazi Pocahontas - Mataoka szinte semmiben sem hasonlít a mesebeli karakterre
Indián lányból vált keresztény asszonnyá.
Az 1995-ben bemutatott Pocahontas című Disney-mese a társaság egyik legsikeresebb alkotása. A rajzfilm Magyarországon is villámgyorsasággal vált a gyermekek kedvencévé, az viszont már kevésbé ismert, hogy a történetet egy valós személy, Mataoka ihlette.
Tragikusan fiatalon halt meg az igazi Pocahontas
Pocahontas 1596 körül született a mai Virginia állam területén, az egyik leghatalmasabb törzsfőnök, Wahunsunacock lányaként. Az indián hercegnőnek huszonhat testvérével kellett osztoznia a kiváltságokon. A legendák szerint azonban ő volt édesapja kedvence, amit születésekor kapott neve is bizonyít. A gyermek Mataoka néven látta meg a napvilágot, amelynek jelentése játékos kedvű vagy legkedvesebb lány. A Pocahontas nevet, amelynek jelentése elkényeztetett gyermek, valószínűleg a powhatan törzs tagjaitól kapta gyermekkorában.
Gyermekkoráról szinte semmit sem tudni. Feltehetőleg ugyanazokkal a feladatokkal foglalkozott, amivel a törzs más női tagjai, vagyis tüsténkedett a ház körül, foglalkozott a falu dolgaival, amíg a férfiak vadászni jártak, és harcoltak. Nagy fordulatot jelentett az életében, mikor a Londoni Virginia Társaság hajója 1609 májusában partra szállt a powhatan törzsek területén, hogy megalapítsák a Jamestown gyarmatot. Az angol telepesek a rossz körülmények, a vízhiány és a különböző trópusi betegségek miatt azonban nem tudták magukévá tenni a területet, amihez hozzájárult az is, hogy nem ápoltak túl jó viszonyt az ott élő őslakosokkal.
A közismert történet
A Disney meséjéből ismert történet szerint a kolónia egyik vezetője, John Smith kapitány - aki Európa számos országában megfordult, többek között Magyarországon is járt, ahol kapitányi rangot szerzett - csapatát egy, a törzsekkel való összetűzésben lemészárolták. Az összecsapást egyedül Smith élte túl, akit a törzsfőnök elé vittek, és nyomban halálra is ítéltek, Pocahontas pedig a saját testével akadályozta meg, hogy lecsapják a kapitány fejét. A történtek után Wahunsunacock megkegyelmezett Smithnek, de továbbra is fogva tartotta. A férfi a törzsben töltött idő alatt rendkívül közel került a fiatal lányhoz, szerelem szövődött közöttük.
A történészek szerint azonban a történet csupán fikció, amit a kapitány azután kezdett el híresztelni, hogy Pocahontas híressé vált Angliában. Az állításoknak a puszta matematika is ellentmond, Pocahontas ugyanis ekkor még csak 11-12 éves lehetett, Smith pedig a húszas éveinek végén járt, ami miatt nagyon valószínűtlen, hogy bármiféle romantikus kapcsolatra került volna sor közöttük.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ez történt valójában
Az igazi Pocahontas a feltételezések szerint körülbelül 14 éves korában ment férjhez a törzse egyik tagjához, Kocoumhoz. Azonban sem a férfi létezését, sem pedig a házasság tényét nem sikerült bizonyítani. Amikor 1613-ban a telepesek és az őslakosok között elfajult a helyzet, a lányt elrabolták az angolok, és azt követelték a törzsfőnöktől, hogy gyermekéért cserébe adja vissza a fogva tartott társaikat, juttassa vissza a zsákmányolt fegyvereket, és küldjön élelmet Jamestown lakóinak. A főnök viszont nem hitt a britek szavának, és csak néhány követelésüket teljesítette, amiért Pocahontas továbbra is fogságban maradt.
Az elfogott lányt egy anglikán lelkész tanította meg az angol nyelvre, megmutatta neki az európai szokásokat, és megtérítette a keresztény hitre. A kamasz ekkor vette fel a Rebecca nevet. Magas státusza miatt nagyon jól bántak vele a telepesek és ő maga is gyorsan megszerette az európai kultúrát. Fogsága alatt ismerkedett meg az özvegy John Rolféval, akivel rövid időn belül egymásba szerettek, és 1614-ben egybe is keltek. A dohánytermesztéssel foglalkozó férfi és ifjú arája a dohányültetvényen élt, és egy fiúk is született, Thomas.
Miután a család Angliába ment meglátogatni a családfő rokonait, a lány iránt sztárként érdeklődtek a városlakók. Előkelő bálok díszvendégeként szerepelt, és még a király is fogadta őket. Egy legenda szerint ekkor találkozott ismét Smith kapitánnyal, akit apámnak szólított. Hazaútjuk azonban nem úgy alakult, ahogy a házaspár tervezte, Pocahontas ugyanis a hajón megbetegedett, ezért a legénység tagjai kénytelenek voltak partra tenni a Rolfe családot. Néhány nappal az érkezés után a körülbelül 20-21 éves lány belehalt a betegségbe, amely a történészek szerint tüdőgyulladás, vérhas vagy himlő lehetett.
A férj egyedül tért haza Virginiába, fiát, Thomast pedig Angliában hagyta. Nem sokkal később apósa, Wahunsunacock törzsfőnök is elhunyt, amivel egy időben kiújult a konfliktus a telepesek és az őslakosok között. Thomas felnőttként ment vissza Virginiába, amikor átvette apja dohányültetvényét, és gazdag birtokos lett belőle.
Olvass tovább! Mindkét gyermeke meghalt, özvegyként kolostorba menekült - Nem volt könnyű Gizella királyné élete
István király felesége, Gizella királyné személyisége sokáig megosztó volt, a krónikák és a hiedelmek ugyanis nem igazán fedték egymást. Az elbeszélések egy részében a politikát távolról sem kedvelő, keménykezű feleségként írják le. Negatív megítélése a modern történelemtudománynak is köszönhetően pozitívan változott.
Mindkét gyermeke meghalt, özvegyként kolostorba menekült - Nem volt könnyű Gizella királyné élete
Magyarország első koronás királynéja mélyen hívő és tiszteletre méltó asszony volt.
Elolvasom(A képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- spanyolország
- történelem