1898-ban bukkant fel a lány 2025-ből: egy év múlva szőrén-szálán eltűnt
Igaz vagy hamis az időutazó lány története? Megvan a válasz.
Az időutazás misztikus, képzeletet megmozgató volta számos alkalommal ihletett már meg filmkészítőket, az állítólagos időutazókról szóló történetek pedig megmagyarázhatatlan rejtélyként borzolják a kedélyeket. Alexandria Alexisét is hamar szárnyára kapta az internet.
Legendája szerint 2025-ből utazott vissza az időben 1898-ba, New Yorkba. Beszámolóját, hogy a jövőből érkezett, akadtak, akik elhitték, mások kételkedtek benne. Azt azonban mindenki furcsállta, amikor egy évvel megjelenése után, szilveszterkor egyszerűen köddé vált. Senki sem látta utána.
Igaz vagy hamis?
Ha igaz lenne, elvileg már most is élnie kell annak a tinilánynak, aki öt év múlva visszamegy az időben. Alexandria története azonban nem hagyta nyugodni a hitetlenkedőket, és mélyebbre ástak a sztoriban.
Bár valóban érdekes lenne, sajnos a sztori kitaláció. Ellentétben más kamu történetekkel, ezzel nem átverni, sokkal inkább szórakoztatni kívánták az embereket. 2013-ban, amikor a lány esetéről először írtak a neten, egy akkoriban megjelenő science-fiction regényt szerettek volna reklámozni. Akárcsak a pletyka, ez a sztori is addig járt emberről emberre, míg végül igaz történetként kezdtek róla beszélni. A Facebook volt a terjesztés fő csatornája.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A buzgó leleplezők azt is kinyomozták, hogy az 1898-ba időutazó lány állítólagos portréja egy Sarony nevű fotós munkája, aki 1866-71 között dolgozott New Yorkban, és sorozatot készített a Broadway fellépőiről. Így tehát az 1898-99-ben felbukkanó Alexandriáról aligha készíthetett volna képet. Annál is inkább, mivel ez a kép valójában egy akkoriban közkedvelt színésznőt örökített meg, az angliai származású Grace Rawlinsont - rá is van írva a képre a vezetékneve.
OLVASD EL EZT IS!
- érdekesség
- rekonstrukció